Az épület fekvése szerint nemcsak Sopron, hanem talán Nyugat-Magyarország legrangosabb helyén van. Ezt a pozíciót mi sem jellemzi jobban, mint hogy a hátsó kapu térségben, közvetlenül a Caesar-ház, a valamikori soproni országgyűlés háza közelében – fekszik. Az utca itt már kiszélesedik, két háznyira van a Lábasház, illetve a valamikori Só tér, ma Orsolyák tere, romantikus templomával és katolikus iskolájával. A Szent György utca maga igen gazdag műemlékekben. Elsősorban Szent György templom a gótikus reneszánsz és barokk architektúrájával, szemben az Eggenberg-ház a „quius regio eius regio” magyar szimbóluma, a Lenk-ház és a rokokó épület, középkori fragmentumok özöne.

 

A Szent György utca keleti házsora a középkori városfal-rendszerre támaszkodik, itt van a nagyrondella és számtalan összefüggő falmaradvány. A városfalon túl, a Várkerület, ennek kereskedelmi zaját és forgalmát a városfal már jól kiszűri, de kulturális vonatkozásai ide is elhatnak. A Caesar-házban van Soproni Horváth József európai rangú akvarellista állandó kiállítása, az Orsolyák terén található Somogyvári Gyula lakására utaló tábla. Maga az utca pedig a Kossuth-díjas Kévés György építész remek házával indul, amelynek alján a Scarbantia-fórum került bemutatásra. EZ az utca a soproni óváros valamikori legfontosabb utcája volt.
A Szent György utca 20. sz. épület a háború (II.v..h.) előtt az ipartestület székháza volt, a háború után a geodézia irodaháza. Az utcai főkapun bejutva gránit burkolatú, igen szép kapualjba érünk, amelynek 2,50 m szélessége lehetővé teszi kerekesszék-felvonó étesítését, a mintegy egy méteres szintkülönbség egyébként gránit lépcsővel megoldott áthidalására. Ez a 30,00 m3-es gránit kapualj őrzi az ipartestületi múlt lizéna fejezetes oszlopfőit. A lépcsőházból két bejárata, egy reprezentatív és egy gazdasági bejárata van, minden igényt kielégít. Az utcai oldalra a kapualjtól jobbra is és balra is 3-3 ablak néz, szép nagy méter széles és két méter magas ablakok. Itt a szobák 3,60 m belmagasságúak, 6,00 m mélyek és 7,5 m szélesek, 12 - 13 fő kulturált elhelyezésére alkalmasak. A közel 400 m2 összes alapterület szép és elegáns ügyféltereket és három wc csoportot tartalmaz, az emeletekkel csak a kapualj képez közös funkciót. Ennyiben ez a Bécs belvárosában kialakult hagyományos elrendezést követi.
Az I emelt a „piano nobile” igen szép lépcsőn és liften is megközelíthető. Az első emelet szokatlan értékekkel bír, ezek közül két kiemelhető lenne:
– az egész utcai traktus egyetlen hétablakos nagyterem, 22 m hosszú és közel 120 m2 alapterületű, 3 bejárattal, az egyik oldalán kétnemű WC csoporttal,
– az egész szint egy átriumos térsor.

 

Különleges nyílászárók néznek az átriumra, amely zavartalan és kellő benapozást biztosít. A nagyterem az előtéren keresztül az átriumra kijárható. Az átriummal 400 m2, jól hasznosítható. Kiépítve a szintnek két WC csoportja van.
A II. emeleten, lényegében a tetőtérben a már eredetileg is kihasználásra szánt tetőtérben 8 lakosztály van, ezek közül 5 db egyszobás, 3 db pedig kétszobás. A közös előtérben is van WC, tehát a fürdőszobás, keringetett melegvizes, lakosztályok jól hasznosíthatóak, emellett otthonosak, mind a nyolc főzési lehetőséget biztosít. Ehhez van szerelve és bútorozva. Erre a lakosztályok szintjére az eredeti szép lépcső és a felvonó is felvisz, az ablakok egy kivétellel Velux tetőablakok.
Az épület pincéje különösen értékes építészeti-történetileg és műemlékileg. Az utca felől nézve jobboldalon nagyon szép barokk korra utaló boltozatos terei vannak a valamikori présház medencéjének kútszerű maradványaival, az udvar alatt azonban gyönyörűen megvilágított és bemutatott módon több Árpád-kori paticsfalas lakóház és két középkori kút mutatja az építészet kontinuitását. Ezt a feltárást és bemutatást a Soproni Múzeum vezető régészei és művészettörténészei végezték. Kitűnő zárójelentés és irodalom áll rendelkezésére. Maga a pince egy soproni történelmi műemléki ízt jelent, de nem lényeges része a funkciónak, borászatilag viszont fontossá, kiemelkedően fontossá tehető.


A palota kialakítása 1200 m2-en több különböző funkciót tesz lehetővé, ezek a funkciók külön-külön is, esetleg keverten is zavartalanul megoldhatóak ezekre rövidebb vagy hosszabb távra bérelhetők:
– rendezvényház
– irodaház
– fogorvosi transzplantációs klinika szálláshellyel,
– plasztikai sebészet szálláshellyel,
– vendéglátóegység, panzióval,
– ügyvédi, adótanácsadói iroda, rezidencia,
– Bürotel, azaz olyan szálláshellyel kiegészített irodaház, kisebb konferenciacentrum, amely széles érdeklődésre tart számot.

 

Az épület frissen felújított, berendezett.

 

Méretkimutatás:
– Földszint 400 m2
– Emelet 400 m2
– Tetőtér 250 m2
– Pince, bortár 150 m2

 

Elérhetőség:

Tel.: (+36-99) 789-645
Fax: (+36-99) 789-645
Web: www.sopronapartman.hu
Mail: info@sopronapartman.hu

Cím: 9400 Sopron, Szent György utca 20.

Térkép: Google map

 

Apartmanházaink:

– Tudósok háza (Templom utca 14. – apartmanház)

– Artner Palota (Templom utca 18. – A Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítóhelye)

– Haydn Ház (Templom utca 9. – művészeti apartmanház)