Buczkó György üvegművész, szobrászművész

1950., Budapest


1950. augusztus 13-án született Budapesten. 1969-1974 között a Magyar Iparművészeti Főiskola szilikát tanszékének növendéke, ahol mestere Z. Gács György. 1974-80 között a Salgótarjáni Üveggyár tervezője. 1981-1998 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola üveg szakának tanára. 1991-ben alapítója az Élő Glassikusok elnevezésű, üvegtervező művészekből álló csoportnak. 1991-től szervezője a Bárdudvarnoki Nemzetközi Üvegművészeti Alkotótelepnek és Nemzetközi Üvegszimpóziumoknak. 1997-től a tokodi Üveggyár üvegtervezője.
Első korai művei ragasztott síküveglapokból készült kisplasztikák: kockák, hasábok. Az üvegtömbökben tükrökkel tagolta a belső teret. Ebben az időszakban készült első köztéri műve: Szökőkút (1975, Salgótarján). Ezzel egyidőben a síküveglapok összeolvasztásával és rogyasztással is dolgozik. Ez utóbbi technika válik nála jellemzővé, ezt használja ma is. 1979-ben és 1981-ben részt vett a Dunai Vasmű acélszobrászati szimpóziumain. A dunaújvárosi szoborparkban és a városban felállították egy-egy acélszobrát. Szobraira jellemző a szabályos mértani alakzatokból kiinduló téralkotás, amelyet azonban megbont a beépített motívumokkal. Kísérletező hajlamát bizonyítják gyakran színezett vízzel töltött üvegakváriumai. A ’80-as évek geometrikus, kötöttebb formavilágát felváltja a rusztikus, archaikus kultúrák tárgyi eszközeit idéző kifejezésmód: a rogyasztással készült fekete, szürke üvegplasztikák, amelyek fegyverekre és szerszámokra emlékeztetnek. Gyakran függeszti fel kötéllel üvegplasztikáit. Legújabb művei a tér újabb megfogalmazására tett kísérletek. Egyszerre redukált formák és az azokból kiinduló összetettebb formavariációk papírból, üvegből bronzból. Áttételesen jelalkotó invenció ismerhető fel bennük.


Egyéni kiállításai

1978 • Fészek Galéria, Budapest
1979 • Stúdió Galéria, Budapest
1981 • Uitz Terem, Dunaújváros
1982 • Művelődési Központ, Szeged
1983 • Essener G. [Bohus Zoltánnal, Lugossy Máriával] (kat.)
1984 • Galerie J. and L. Lobmeyr [Bohus Zoltánnal, Lugossy Máriával], Bécs
1985 • Stúdió Galéria, Budapest • Lágymányosi Galéria, Budapest
1988 • Kisgaléria, Pécs
1988 • Ernst Múzeum, Budapest (kat.)
1988 • Tihanyi Múzeum [Bohus Zoltánnal, Lugossy Máriával], Tihany
1991 • Péter-Pál Galéria, Szentendre
1992 • Miller Gallery, New York
1993 • Parti Galéria, Pécs
1993 • OTP Bank Galéria [Victoria Salamancaval]
1994 • Fészek Galéria, Budapest [Záborszky Gáborral]
1996 • Iparművészeti Múzeum, Budapest [Bohus Zoltánnal, Lugossy Máriával]
1998 • St. Art Gallery • Contact Point, Brüsszel.
2000 Körmendi Galéria, Sopron


Csoportos kiállításai

1975 • Anyag és forma, Vármúzeum, Esztergom
1976 • Fiatal képzőművészek kiállítása, Grand Palais, Párizs
1978 • Stúdió - Jubileumi Kiállítás 1958-1978, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Szocialista országok II. Nemzetközi Iparművészeti Quadrinnáléja, Erfurt
1979 • Négy magyar iparművész, La Maison des Pays du Vaucluse, Avignon • II. Országos Éremművészeti Biennálé, Sopron
1980 • Handwerkmesse, München • A kéz intelligenciája, Műcsarnok, Budapest • Fiatal képzőművészek kiállítása, Isztambul
1981 • Üvegművészet '81, Kassel • VII. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécsi Galéria, Pécs
1982 • Mai magyar iparművészet, Koppel '66 Galerie, Hamburg • Az üveg, Vigadó Galéria, Budapest • Magyar üvegszobrászat, Soumen Sasim., Riihimäki (FIN)
1983 • Magyar üvegművészet, Essener Glasgalerie, Essen • Üvegszobrászat Magyarországon, International Glascentrum, Hága
1984 • Új magyar üveg, Coleridge Gallery, London • Handwerkmesse, München • Interart '84, Posnan • Üvegszobrok, Ernst Múzeum, Budapest
1985 • 2. Coburgi Üvegdíj, Veste Coburg, Coburg • Országos Iparművészeti kiállítás, Balaton Galéria, Balatonfüred
1986 • Magyar Kulturális Napok, Tokió • Dijon
1987 • X. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécsi Galéria, Pécs
1989 • Kortárs európai szobrászat, Liège • Galerie Rob van den Doel, Hága • Kortárs magyar üveg, Glasmuseum, Frauneau
1990 • I. Üvegművészeti Triennálé, Tihany Múzeum, Tihany • Galerie Rob van den Doel, Hága • Galerie Douve-Becker, Utrecht • Magyar Üvegművészet, Glasmuseum, Frauneau
1991 • Art Expo, New York • World Glass Now '91, Hokkaido Museum of Modern Art, Sapporo • Magyar Üveg, Árkád Galéria, Budapest • Élő Glassikusok, Csók Galéria, Budapest • XII. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécsi Galéria, Pécs
1992 • Galerie Suzel Berna, Párizs
1993 • Jégszobrok, Pálvölgyi Barlang • Galerie Rob van den Doel, Hága • Stúdióüveg, Szentendrei Képtár, Szentendre
1994 • Duna, Vigadó Galéria, Budapest • Art Glass Center, Schaekwijk • Kortárs magyar üvegművészet, Médium Galéria, Szombathely
1995 • Paradoxon-üveg-művészet, Iparművészeti Múzeum, Budapest (kat.)
1997 • Konszonancia, Szentendrei Képtár, Szentendre (kat.)
1997-1998 • Üvegbőr, Shimohoseki Sapporo • Corning Museum (USA)
1998 • VIII. Nemzetközi Üvegszimpózium kiállítása, Mátyás király Múzeum, Visegrád • Vaszary Képtár, Kaposvár • Szt. Mihály Kápolna, Budapest • Ma-Tematikus, Pest Center Galéria, Budapest • Kortárs magyar üvegművészet, Városi Múzeum Képtára, Győr
1999 • Kunstmuseum, Düsseldorf.
2001 Kortárs Magyar Művészet a Körmendi-Csák Gyűjteményben, Tallin
2005 Burgenländische Landesgalerie, Eisenstadt (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása)
2006 Kassa, Vychodoslovenska Galéria (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása)
2006 Pilsen, Zapadoceska Galéria (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása)


Köztéri művei

Üvegdíszkút (1975, Salgótarján, Köztársaság tér)
Üvegfal (1975, Debrecen, Arany Bika Szálló)
Üvegfal (1976, Budapest, Hotel Hilton)
Üvegfal, világítótestek (1978, Veszprém, Készenléti Ház)
Üveghatároló fal [Jegenyés Jánossal] (1979, Budapest, Dél-Pesti Kórház)
Térplasztika (horganyzott acéllemez, 1979, Dunaújváros, Szoborpark)
Térplasztika (acéllemez, 1981, Dunaújváros, Szoborpark)
Világóra (1982, Budapest, Hotel Novotel)
Fényobjekt (1985, Budapest, Ferihegyi Repülőtér)
Üvegképek, álmennyezet (1986, Bükfürdő, Thermal Hotel).


Művei gyűjteményekben

Körmendi-Csák Gyűjtemény, Budapest
Bakony Múzeum, Veszprém
Corning Museum of Glass, Corning (USA)
Glasmuseum, Frauenau
Hokkaido Museum of Modern Art, Sapporo
Iparművészeti Múzeum, Budapest
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Kunsthaus am Museum-Studio-Carola von Ham, Köln
Kunstmuseum im Ehrenhof, Düsseldorf
Kunstsammlungen der Veste Coburg, Coburg.


Irodalom

NAGY I.: Ungarische Glaskunst heute, Neues Glas, 1982/4.
NAGY Z.: Művészet, 1982/10.
LOEFFLER: Contemporary Hungarian Glass Sculpture, New Work, 1986/27.
GYÁRFÁS P.: Művészet, 1989/1.
PHILIPPE, J.: Sculptures contemporaines en cristal et en verre d'Europe (1987-1989), Liège, Generale de Banque, 1989
KLEIN, D.: Glass: A Contemporary Art, London, 1989
World Glass Now'91, Sapporo, Hokkaido Museum of Modern Art, 1991
BODONYI E.: A tárgyaim már nem jólneveltek (interjú), Új Művészet, 1992/4.
Who's who in Contemporary Glass Art, 1993.