Stalter György fotóművész

1956., Budapest


1956. január 11-én született Budapesten. Az esztergomi Ferences Gimnáziumban kezdett fotózni. Érettségi után a fővárosban elvégezte a fényképész szakmunkásképzőt. Dolgozott figuránsként, betegszállítóként, fényképész kisiparosnál, majd 1978 és 1988 között a Magyar Ifjúság című hetilap fotóriportere és rovatvezetője lett. Közben a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának a tagja, 1983 és 1986 között a titkára lett – lehetőséget kapva így számos szakmai döntésben is.
1981-ben fotóival elnyerte Párizs Város Díját. A MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporter szakának elvégzésével egy időben, 1983-ban felvételt nyert a Magyar Fotóművészek Szövetségébe és a Művészeti Alapba. 1987-ben, még Ifjúsági Lapkiadós fotóriporterként kapta meg a Magyar Újságírók Szövetségének Nívódíját.
1990-ig a Képes 7 című hetilapnál dolgozott, azóta szabadúszó fotográfus.
Feleségével, Horváth M. Judit fotóssal 1995-ig rendszeresen publikált az Amaro Drom (Mi Utunk) című romalapban, közben 1992-től a VOLT magazin képszerkesztője.
A magyarországi cigányság életét, helyzetét már stúdiós kora óta fényképezte. Több mint tíz év munkáiból 1998-ban jelent meg Horváth M. Judittal közös albumuk Más Világ címmel, melynek ajánlójában Göncz Árpád köztársasági elnök írta: „Ezek a képek felkiáltójelek. Lelkiismeretünk felkiáltójelei!” A fotókból rendezett kiállítást számos európai és magyar városban is bemutatták.
Stalter György „szubjektív dokumentarista” fotográfusnak vallja magát. Ezt a fajta szemléletet, tudást adja át tanítványainak az 1995-ben Kerekes Gáborral együtt létrehozott ASA Fotóstúdióban.
A kilencvenes évek közepétől többször díjazták feleségével közös munkáikat a Magyar Sajtófotó pályázatokon; 1997-ben pedig megkapta a Balogh Rudolf-díjat.
Az általa alapított Kópia Fotógaléria életre hívója az volt, hogy pályatársainak, fiatal kollégáinak egyéni és csoportos tárlaton megmutatkozási lehetőséget biztosítson.
2006-ban a Sajtófotó kiállításon több kategóriában is díjazták felvételeit, és elnyerte a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat Józsefvárosról szóló munkájáért. Város a városban címmel 2010-ben jelent meg albuma ebből az anyagból. „Többéves munkafolyamat eredménye ez a sorozatom, és az általam jól ismert riport-fotográfiát szándékozom megújítani. Sajátos színvilágot használok, amit analóg képmódosító eljárásokkal érek el. Célom, hogy elemelve a szimpla valóságot, egy szubjektív kordokumentum-valóságot hozzak létre.” – írja egy internetes portálon.
A következő évben lehetősége nyílt a Moholy-Nagy László ösztöndíjjal Berlinben dolgozni: a józsefvárosi anyaga kibővült egy német városrész összehasonlító felvételeivel. Neukölln/Nyolcker címmel Berlinben, majd 2012 őszén a FUGA Budapesti Építészeti Központban nyílt a fotókból kiállítás. Jelenleg is aktív résztvevője a Pécsi József Ösztöndíj bírálóbizottságának.
Már a nyolcvanas évek közepétől sokat utazott; külföldi riportjainak változatos helyszínei (a teljesség igénye nélkül): Vietnám (1984), Kuba (1984), Kína (1987), Mozambik (1988), Etiópia (1989), New York-Harlem (1989), India (2000).
Műveinek egy részét a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára és a Körmendi-Csák 20. századi Magyar Fotográfiai Gyűjtemény őrzi.
www.stalter-asa.hu


Forrás: www.stalter-asa.hu


Egyéni kiállításai

1976 • Budapesti Fotóklub, Budapest
1978 • Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1982 • Budapest, Népköztársaság út 18. sz. ház udvara
1999 • Sarah Mortland Gallery [Bartha Zsolttal, Kerekes Gáborral, Szilágyi Lenkével], New York
2000 • Más Világ, Vigadó Galéria, Budapest


Csoportos kiállításai

1978 • Első, Fiatal Fotóművészek Stúdiója kiállítás, Munkásmozgalmi Múzeum, Budapest
1979 • Művészeti Főiskolák találkozója, Szentendre
1980 • II. Esztergomi Fotóbiennálé, Vármúzeum, Esztergom
1981 • Tény-kép, Műcsarnok, Budapest
1982 • Második, Fiatal Fotóművészek Stúdiója kiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Fiatal Európai Fotóművészek, Párizs, III. Esztergomi Fotóbiennálé,Vármúzeum, Esztergom
1983 • Szociofotó I. Fiatalok. Fényes Adolf Terem, Budapest •Szociofotó II. Öregek. Fényes Adolf Terem, Budapest
1987 • Magyar Fotográfia '87, Műcsarnok, Budapest
1999 • Magyar Konzulátus, New York.


Irodalom

P. SZŰCS J.: Frusztráció '82., Fotó, 1983/3.
Analóg, 21 magyar fotográfusa 20. századból . Körmendi-Csák Gyűjtemény