Szilágyi Lenke fotóművész

1959., Debrecen


1959. szeptember 27-én született Debrecenben. 1980-ban érettségizett Budapesten a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakán. Ezután a Kossuth Lajos Tudományegyetem Oktatástechnikai Központjának volt a fotográfusa, majd 1985-től játékfilmek forgatásán (elsősorban Grünwalsky Ferenc, Jancsó Miklós, Szomjas György, Hajdu Szabolcs) rendezésében megvalósult alkotásokban); és színházi előadásokon (Egyetemi Színpad, Merlin Színház, Új Színház, Katona József Színház) fotografált. A Magyar Színházi Intézet archívumának is folyamatosan dokumentált.
1987 és 1991 között a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának a tagja, közben 1990-től a Beszélő című lapnak dolgozott 2010-ig.
„Majdnem mindig egyedi képeket készít, amelyek nem tűrik a képaláírást vagy kommentárt…önmagukban jelentésteliek, lebegők.” – írja róla Bán András az Artportalon. A tónusok rendkívül széles skáláját használja; az analóg technikával készített fekete-fehér fényképeket mindig maga nagyítja. Műveit nevezhetnénk „lírai riportoknak” is, de inkább mély emberi érzések, hangulatok, „létezések” rögzítése minden finoman kidolgozott felvétele.
Az 1980-as évek közepétől sokat utazott a világban, keresve a „lírát” az ember-táj-érzés képi megjelenítésében (Erdély, Oroszország, USA, háború és szegénység súlytotta válságövezetek).
Ugyancsak Bán Andrást idézem: „Felkészültsége és feladatai alapján professzionális fotóművész, mentalitása ugyanakkor megőrzött valamit a nézelődő ember ártatlanságából.”
1981-ben volt az első önálló kiállítása a Műszaki Egyetem híres Bercsényi Kollégiumában, majd ezt követte még több mint hatvan egyéni és csoportos tárlat Debrecentől Londonig, New Yorkig. Az online adatbázisban közel harminc kollekciója látható – érdemes megnézni!
1991 és 1994 között Pécsi József Ösztöndíjas volt, részt vett a veszprémi Dokumentum és az Első Alkotócsoport megmutatkozásain is.
Fotóbrancs című kötete 1994-ben jelent meg, a Látókép megállóhely pedig 1998-ban a Magvető Kiadó kiadásában látott napvilágot. Fényképmoly 2004, Single Lens 2008.
A Soros Alapítvány Székely Aladár Díját 1999-ben nyerte el, ugyanezen évben kapta meg a Balogh Rudolf-díjat is. Majd az Esztergomi Fotóbiennálé különdíja után a Magyar Fotográfiai Nagydíj (2007) és a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett. Kiváló Művész 2012.
Műveit számos közgyűjtemény őrzi: BP Oil Europe gyűjteménye, a The New York Public Library, a Musée de la Photographie-Lausanne, a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye, a Nemzetközi és Magyar Színháztörténeti Intézet, MAFILM Fotóarchívum és a Körmendi-Csák 20. századi Magyar Fotográfiai Gyűjtemény őrzi.


Forrás: www.fotografus.hu/szilagyi-lenke


Egyéni kiállításai

1981 • Rend [Fákó Árpáddal], Bercsényi u. 28-30 Galéria, Budapest
1982 • Budapesti Műszaki Egyetem • Galéria 11, Budapest
1984 • Óvónőképző- és Zeneművészeti Szakközépiskola, Szombathely • Bercsényi u. 28-30 Galéria, Budapest
1985 • Utca Galéria, Szombathely • Pap Pál Népegy., Temerin (YU)
1986 • Bercsényi u. 28-30 Galéria, Budapest • Liget Galéria, Budapest • Nevelőotthon és Általános Iskola, Debrecen
1987 • Utca Galéria, Szombathely • Nevelőotthon és Általános Iskola, Debrecen • Rosa Esman Gallery, New York • Fiatal Művészek Klubja, Budapest • Nevelési Központ, Pécs • Fotógaléria, Budapest
1988 • Nádasdy-vár, Sárvár • Utca Galéria, Szombathely • József Attila Művelődési Ház, Debrecen
1989 • Magyarok [Gémes Péterrel, Lugosi Lugo Lászlóval], Barbican Centre, London • Kinizsi Mozi, Budapest • Erdélyi kutya, Fészek Klub és Fiatal Művészek Klubja, Budapest •Egy szigeten talált fotók, Kreatív Mozgás Stúdió • Galerie Notuno [Vető Jánossal], Genf
1990 • Bercsényi u. 28-30 Galéria, Budapest
1991 • Liget Galéria, Budapest
1992 • Tam-tam Galéria, Budapest
1994 • Miskolci Fotógaléria • Budapest Galéria Lajos u., Budapest • Literaturhaus, Mattersburg (A)
1995 • Impala Ház, Szeged • Off Broadway kávéház, Budapest • Balassi Könyvesbolt, Budapest • Vasarely Múzeum, Budapest • Kortárs Magyar Fotográfia, Pécs • Le Parvis [Thierry Geraud-val], Tarbes (FR) (kat.)
1996 • G. Profil, Bratislava (kat) • Bartók 32 Galéria (kat.), Budapest • Magyar Intézet, Fotóhónap, Párizs • Közép-Európa Egyetem, Budapest • Bolt Galéria, Budapest (kat.)
1997 • Kocsi udvarház, Taliándörögd • Collegium Budapest • Magyar Ház, Moszkva • Grand Café, Szeged • Sehol[Vancsó Zoltánnal], Francia Intézet, Budapest
1998 • Carl Zeiss Planetarium, Jena • Közép-Európa Egyetem, Budapest • Dalmát Pince, Szentendre
1999 • Új Színház, Budapest
2000 • Borús férfiak, Francia Intézet, Budapest
2004 • Retrospektív kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest.


Csoportos kiállításai

1982 • Dokumentum 4., Vegyipari Egyetem, Veszprém
1983 • Álomi szép képek, Budapest Galéria Lajos u., Budapest • FF80, Miskolci Fotógaléria, Miskolc • Óbuda Galéria, Budapest • Mala G., Varsó • Önkioldó, Művelődési Központ, Gödöllő
1984 • Önarckép, Miskolci Fotóg. • Wa-Tra-Mo, Mykyaika G., Helsinki
1985 • Önkioldó II., Művelődési Központ, Gödöllő •Egyenértékű fénykép, Művelődési Központ, Szentendre •Fotob., Galerie Donguy
Fotóbiennálé, Párizs • Kortárs fotó Kelet- és Dél-Európából,Kunstmuseum, Düsseldorf
1986 • Nemzetközi portfolio, Liget Galéria, Budapest • Alvó képek, Budapest Galéria Lajos u., Budapest • Fotófesztivál,Helsinki • Művészet ma, Hotel Hilton
1987 • Mai képek, Liget Galéria, Budapest • Utca Galéria, Szombathely • Kelet-Európán kívül, List Visual Art Center, MIT, Cambridge (USA) • Önarckép, Fotógaléria, Budapest •Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, Tatabánya • Fotográfia, Mala G., Varsó
1988 • Fiatal magyar fotó, Fotogaléria, Bécs • Fiatal magyar fotó • Mai képek II., Galerie Treptow, Berlin • VI. Esztergomi Fotóbiennálé - A meg- és átrendezett fénykép, Esztergom • Budapest Galéria, Budapest • Vármúzeum, Esztergom •Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, Tatabánya • Kortárs magyar fotó, Galerie Fotohof., Salzburg
1989 • Az átalakult médium, Allen Memorial Museum, Oberlin (USA) • Fotográfiák, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre • Más-kép, Ernst Múzeum, Budapest
1990 • Nyon (CH) • Triumf, Koppenhága • Lakhatatlan,Műcsarnok, Budapest • Negyedik, Ernst Múzeum, Budapest •Kelet-európai fotó, Amszterdam • Találkozás Kelet-Európa fotósaival, Musée de l'Elysée, Lausanne
1991 • Fotóarchív, Varsó • Fotóarchív II., Szombathely •Egyesült képek, Somogy megyei Művelődési Központ, Kaposvár • Fal/Dőlés. Kortárs kelet-európai fotográfia,Colorado Photographic Art Center, Denver (USA) • Denver,Pajta Galéria, Salföld • EKE Polaroid, Tatarozás, Műcsarnok, Budapest
1992 • 4. Vizuális Művészeti Biennálé, M. della citta, Udine •Az idegen szép, Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest • Egészen kis tájak, Small Galéria, Budapest • MissionArt Galéria, Miskolc • Perem Galéria, Pécs
1993 • Helyzet-kép, Pajta Galéria, Budapest
1994 • Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasok kiállítása,Dorottya u. Galéria, Budapest (kat.) • Csoportkép, Vigadó Galéria, Budapest • Bozsó, Detvay, Drégely, Eperjesi-Várnagy, Fehér, Halas, Kerekes, Szert, ~, Bolt Galéria, Budapest
1995 • Tájkép, Budapest Galéria Lajos u., Budapest •Kortárs magyar fotográfia, Pécs
1996 • Pozsonyi Fotóhónap • Akt/ok, Liget Galéria, Budapest
1997 • Sebet, kegyet II., Óbudai Társaskör Galéria, Budapest
1998 • Kép és szöveg, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
Kortárs magyar fotográfia, I. Országos Fotóhét, Iparművészeti Múzeum, Budapest • Fotóhónap, Pécs
1999 • Kind of Blue. Magyar fotósok New Yorkban II., Magyar főkonzulátus, New York
2001 • Fotó-Művészet. Országos fotóművészeti kiállítás,Műcsarnok, Budapest.


Művei gyűjteményekben

Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
Fotómúzeum, Lausanne.


Irodalom

FORGÁCS A.: Single Lens - Single Girls, Mozgó Világ, 1981/10.
FÁBIÁN L.: Csinált leletek, Fotó, 1988/1.
MARNÓ J.: Képkiírás, 84-es kijárat, 1990/6.
SARKANTYÚ I.: Sehol, Pannon Tükör, 1991/1.
BIKÁCSY G.: Víz alatti kamera, Holmi, 1991/7.
MILTÉNYI T.: Beszélgetés ~vel a fotóról, Szellemkép, 1992/3.
MÁNYOKI E.: Nappali sötétség, Emberhalász, 1993/2.
BIKÁCSY G.: Ébredés előtt, Beszélő, 1994. április 21.
COPEAU: Finom hegedű, talán mosóporos doboz, Balkon, 1994/5.
ORBÁN O.: Tíz képaláírás ~ fotóihoz, Holmi, 1995/1.
MILTÉNYI T.: ~ munkáiról, Szellemkép, 1995/1-2.
KRASZNAHORKAI L.: A Szuhumi-fotók, Magyar Lettre Internationale, 1997/tavasz
SZEGŐ GY.: ~, Photographers International (JP) 1997/8.
BALLA ZS.: Fárasztó pusztulás, Élet és Irodalom, 1997. június 13.
Analóg, 21 magyar fotográfusa 20. századból . Körmendi-Csák Gyűjtemény