Dinamikus világegység

Gyarmathy

1988., Művészet


„Dialektikus gondolkodási alapon kiindulva a vetület dialektikus lesz, keresi helyünket és jelölni igyekszik korunkat a minimum és a maximum között. A kor és a tudományok szélesítik a tudathatár állapotát, és ha ez jó, akkor a vélemény fogalmazásánál is jók lesznek az arányok és korszerűek – írta Gyarmathy Tihamér 1969-ben a Képzőművészeti Almanach körkérdésére válaszolva. S ebben a rövid idézetben fellelhetjük művészetének néhány kulcsszavát. Saját szemléletét fejtegetve a „dialektikus optimizmus “ szerepét hangsúlyozza.


A művész „optimizmusa“ a megismerésbe s az ezáltal történő szellemi előrehaladásba vetett hit, amely folyamatában dialektikus. A „kor“ és a „tudomány“ szintén jelentősek. Gyarmathy fogalomtárában. „Korszerű csak az, ami világviszonylatban avval foglalkozik, ami problematikus, mivel a művészet szellemi terület, nagyobbak a megvalósítási lehetőségek, mint a civilizáció anyaiakhoz kötött területén – írja a már idézett válaszában.
A korszerűség fogalma a XX. század második felében a tudományos fejlődéssel áll szoros kapcsolatban. A matematika, a fizika, a csillagászat, az űrhajózás, a biológia rohamos fejlődése már a század közepe táján sejtette, hogy a világról alkotott ismereteink lényegi változáson mennek át, s elkerülhetetlen egy „Új Világkép“ kialakítása. Nem véletlenül viselte éppen ezt a címet az a kiállítás, amelyet Kállai Ernő rendezett 1947 februárjában a Misztótfalusi Könyvesbolt galériáján, s amelyen Gyarmathy is részt vett. A kiállításon a művek mellett röntgenfelvételek, mikroszkopikus fotók, mérnöki rajzok is szerepeltek, illusztrálva a címben megjelölt célt. Kállai írja a kiállítás programnyilatkozatának tekinthető művében (A természet rejtett arca, Misztótfalusi): … vannak művészek, akik festői és plasztikai alkotásaikban ama biosz- és logoszadta, egyetemes szellemi távlatokat öltik formába … – s így – …hozzájárulnak ahhoz, hogy a világról való tudatunk új megnyilatkozásokkal, szépérzékünk új harmóniákkal gazdagodjék ... – s végül – …az érzékletekben való szegénységért bőségesen kárpótol az érzékfölötti távlatoknak eladdig teljesen ismeretlen új világa: az egyetemes értelmű látomás.“ A Kállai által „egyetemes értelmű látomásként“ megfogalmazott elv az, amelyhez Gyarmathy művészete kapcsolódik, amelynek alapján világlátását kialakította. „… ha a képzőművészetről mint funkcióról beszélünk, nem lehet más, mint a világképjelölő, gondolkodó és véleményt mondó ember vizuálisan tudomásul vehető gondolatvetülete, formákban, színekben közvetítve, hogy az ezen az úton legyen érzékelhető“ – írja a művész a már idézett körkérdésre válaszolva.
Gyarmathy grafikáiról beszélni mesterséges elvonatkoztatás révén lehet csupán, hiszen egységes gondolkodás, egyetlen logikus, egyívű fejlődés eredménye festői és grafikusi tevékenysége. Grafikáin a feketék és szürkék tónusértéket képviselnek, festőien telítettek és mégis kontúrosak, ugyanakkor festményei egy részén is szerepet kap a vonal. A festmények, rajzok és grafikák párhuzamosan születnek, s egyazon művészi attitűdöt testesítenek meg. Gyarmathy minden művével az egyetemes értelemben vett világegység előtt tiszteleg. Grafikái, rajzai átfogják az egész világegyetemet: a kozmosztól a látható világon át a mikroszkopikus összetevőkig. Ugyanaz a felfedező és a lényegi egységet felmutatni kívánó művészeti lendület jellemzi tevékenységét, amikor a világűrbe, vagy amikor az anyag legkisebb egységének mélyére hatol. Egységes, összefüggő művészi világképe a világ atomi egységének, a szerkezeti rend azonosságának felismerésén alapszik. Innen eredeztethető, hogy egyforma ritmusú és léptékű vonalrendszerekkel jeleníti meg a bolygók mozgását, a hang terjedésének hullámait vagy egy örvénylő felületet, mint az atommag belső szerkezetét, egy levél erezetét vagy egy tollpihe szimmetriáját. Módszere révén a művészi átlényesítés fokán nyújtja felénk a világegyetemet átható alapvető fizikai, kémiai és biológiai törvényeket. Kozmikus témájú lapjai a csillagászat és a fizika alapos ismeretéről tanúskodnak. Egy ilyen „kozmikus“ motívumkör természetesen csak századunkban válhatott tényszerűen reálissá. A világűrkutatás, az űrhajózás s mindennek során a fotózás és filmezés olyan ismeretanyaghoz juttatta az embert viszonylag rövid idő alatt, amilyenről korábban álmodni sem mert. A makróvilág így az emberi értelem által elfoghatóvá, vizuálisan is megközelíthetővé vált.
Különös módon – az anyag építkezésének egységes törvénye révén – a világűr kutatása visszairányította a figyelmet a mikróvilág legapróbb részleteire. Gyarmathy grafikai világában a két szféra művészi feltérképezése párhuzamos, bár kezdetben (a 40-es, 50-es években) a mikroszkopikus elemzések gyakoribbak. Ezekben az években óriási izgalmat jelentett mindez „Olyan irracionális sokk rejlik ebben a látványban, amelynek közvetlensége csak a makrokozmosz, a nemzés és a halál talányához fogható…“ – írja Bitromantika című tanulmányában Kállai Ernő.
Gyarmathy művészetének legnagyobb érdeme, hogy képes hihetetlenül gazdag egységet lényegileg megragadni. Művészete analízis, de nem a tudomány szakterületeinek szétdaraboló, részletekbe vezető módján. Az egész szintéziséből indul ki, s végül rögzíti a maga érthetővé szelídített bonyolultságában.
A kavargó élet végtelen gazdagságát művészileg elemezni sem egyszerű, s talán még nehezebb vizuális jellé absztrahálni. A makro- és mikrokozmosz és a kettő között ívelő szférák teljességét átfogni egyetlen sík felületen, szellemi és technikai szinten problémák hosszú sorát veti fel. Már a tematika is jelzi, hogy ez a művészet a tér és az idő, illetve a kettőt összekapcsoló mozgás problematikája körül kristályosodik ki. A művész számára ez azt jelenti, hogy a hagyományos euklideszi térből fel kell emelkednie a „gondolati“ térbe. Gyarmathy szerint három térréteg válik el ezáltal. Az ember a Föld felületén az úgynevezett középtér lakója, innen emelkedhet fel – megismerő tevékenysége által – a makróvilágba és merülhet alá a mikróvilágba.
„Új Világkép“ születik Gyarmathy grafikáin új – a modern tudomány fejlődésével adekvát – szimbolika által. Művészete úgy modern, hogy vállalja a művészet ősi feladatát: a világképi mélységű vallomást koráról, s ugyanakkor szimbolikájával és formanyelvével már a jövőt előlegezi meg. Lapjai minden bizonnyal előképei lesznek a következő század művészetének.


A cikkben szereplő művészek:

Gyarmathy Tihamér