Pentimento temporis

Paizs László eddigi életművéről

2008., netlevel.netpeople.hu


Paizs László 1959-ben készítette el diplomamunkáját az Iparművészeti Főiskolán, ahol Z. Gács György, Rákosy Zoltán és Szentiványi Lajos tanították. Főiskolás éveinek második felében, majd azt követően számos murális munka kivitelezésében vett részt Fónyi Géza, Konecsni György, Z. Gács György, Rákosy Zoltán és Domanovszky Endre mesterek mellett. A hatvanas évek első felében hagyományosabb felfogású olajképeket festett.


1962-ben részt vett a Fiatal Művészek Stúdiójának az Ernst Múzeumban rendezett harmadik kiállításán. 1964-ben történt meg a művészete szempontjából meghatározó jelentőségű "nagy találkozás" a Velencei Biennále amerikai és belga pavilonjának pop art műveivel, amelyek nagy hatással voltak művészete további alakulására.
1967. márciusában nyílt meg első önálló tárlata Győrben, a Művészklubban. Ez az év technikailag és műfajilag is változást hozott - részben az említett Velencei Biennálén szerzett élményének köszönhetően. Felhagyott a korábbi olaj-vászon technika alkalmazásával, és bőrt, textilt, fémet, rovartűt applikált farostlemezre, s ezzel megkezdte "varrottas képeinek" sorozatát. 1967 áprilisában ezeket a "varrottas képeit" küldte be a Fiatal Képzőművészek Stúdiója esedékes tárlatára, ahol a fiatalok belső zsűrije elfogadta azokat, és a képek rövid időre, falra kerültek. A lektorátus javaslatára azonban a megnyitó előtt 25 művész (köztük Altorjai Sándor, Lakner László, Keserü Ilona és Paizs László) csaknem félszáz alkotását eltávolították a falakról. "A művészt összeroppantotta alkotásainak drasztikus kiutasítása a deklarált művészet birodalmából." Csaknem 34 év elteltével kicsit megkésve, de nem későn elégtétel volt Paizs László számára, hogy az Ernst Múzeumban, 2001-ben rendezett retrospektív kiállításán ugyanazokon a falakon két kép; a Fehér kép és a Bőrös kép szerepelt az 1967-ben készült, akkor kiutasított művekből.
Paizs 1969-től, két év után, ismét munkához látott. Ehhez az évszámhoz kötődik első plexitömb-plasztikáinak elkészítése, Paizs László egyik jellegzetességének, ennek az áttetsző befoglaló formának a megtalálása. Például a Zöld tömb (Rózsabogár zugehörrel) és a 6.80-as borotválkozó tükör-sorozat darabjai készültek 1969-ben. Ez utóbbi sorozat az 1968-as eseményekre is utal, ezt a politikai tartalmat még nyilvánvalóbbá teszi a sorozat IV. és V. darabjának alcíme: Csehszlovák gombostűkkel. A plexiként ismert anyagot a századelő úttörői, Pevsner és Naum Gabo után, a hatvanas években kezdik ismét nyugaton, különféle modern művészeti kísérletekre felhasználni. Itthon nehezen volt beszerezhető, ez az elsősorban nagyipari alkalmazásra készült nyersanyag, így Paizs László arra vállalkozott, hogy maga állítja elő ezt a színtelen, átlátszó, törhetetlen, könnyű, alacsony hőfokon szilárduló anyagot. Bár még a hozzáértők is lehetetlennek találták a vállalkozást, de az elszánt kísérleteket siker koronázta.
Erről az anyaghasználatról Paizs László a következőket nyilatkozta 1978-ban: "Én ezekkel a tárgyakkal tudatos kövületeket akartam csinálni. Megfigyeltem a plexinek egy igen furcsa tulajdonságát... Ebben a közegben azonos értékűvé válnak a dolgok... elvesztik múlandóságukat, értéket kapnak, időtlenné válnak, hiszen nagyon emberi mérce az, hogy ami sokáig eláll, az értékes." (1)
Az 1970-es években készült plexi-plasztikák közül néhány példa csupán: A posztimpresszionista festő nyloninge (1970), Felrobbant tv-képcső (1970), Truman és Attlee bejelentette: elkészült az atombomba (1970), Védett madár (1970-72), Fekete tojások (1971) és a lelet-tárgyakat nem tartalmazó, csupán a plexi-öntés konstruktív formajátékait bemutató Plexi tömb (1975) és Akril plasztika (1977) címűek. A korszak egyik szimbolikus jelentőséggel bíró Paizs műve, a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő A trónörökös párt meggyilkolták (1970) című plexi-öntvény.
A nyolcvanas években készített nagyméretű, anyagában színezett, konstruktív poliészter szobrokat, de ekkor kezdett organikus bronzszobrokat is mintázni. Ebben az időben alkotta azokat a színes poliészter táblaképeket is, amelyek mesterségesen roncsolt felületei régészeti leletek hatását keltik. Ezek sorába tartozik az 1987-es Az átváltozás stációi I. (Égő Botticelli) című kép, amely az "Európai kövületek"-nek nevezett ciklus egyik darabja. A sorozat nagy méretű, az európai festészet klasszikus műveit parafrazeáló kompozíciói visszatérést jelentettek Paizs életművében a figurális táblakép műfajához. A festményen alkalmazott égetett poliészter felületek az egyetemes kultúra és művészet szellemi értékeinek pusztulását, lerombolását szimbolizálják, mégis dekoratív, szenzitív faktúrákká állnak össze. Ezek a képek mesterségesen előállított kövület-leletek, ahogy maga a művész nyilatkozta velük kapcsolatban egy beszélgetés alkalmával 1989-ben: "Azt mondhatnám: ilyen Botticelli képe, amikor tízezer év múlva rátalálnak mint kövületre és kiállítják... kénytelen vagyok megelőzni a jövőt, hogy lássam. Ezért több variációban előállítom a jövőt."(2) Ezen sorozat későbbi folytatásának tekinthető az Apokrif látomás (1994), amelyen a szakrális tartalom még konkrétabban jelentkezik. Időben ezt követi két, 1997-ben készült, nagy méretű táblakép, a lenyomat-felületek hatását keltő kompozíciók közül; a Cím nélkül IV-V.
A kilencvenes években a táblaképek és szobrok mellett nagyméretű egyedi grafikákat is készített, amelyek formavilágukban és tartalmukban köthetők a roncsolt faktúrájú festményekhez. Az ezeken megjelenő szinte kizárólag az emberi alakból elvonatkoztatott torzók szintén leletszerű hatást keltenek.
Az 1999-2000-ben készült festmények egyfajta dekoratív, már-már felszínes gesztusfestészet variációinak tekinthetők: Álló figura II. (1999) Ülő figura (2000), Kettős figura III. (2000), Király és királynő I-II. (1999-2000), Sámánok ideje (2000), Zuhanó figura (2000).
A festmények és plexi-öntvények mellett gipsz-plasztikákat is készített, ennek egyik szellemes példája az Amatőr tojás sárgája I-II. (1979) című páros.
Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára egy új sorozattal jelentkezett. A 2006-os Sebek című műegyüttes (Budapest 1956. november; Becsapódó őszi lövedékek I-V.; Célzott lövés 1956) a pusztulásról, pusztításról szól. A szürkés és barnás képfelszínen lövésnyomszerű bemélyedések, és lyukak fokozzák a drámai hatást.(3)
A Paizs-oeuvre-ben visszatérő motívumokra lelhetünk, gondolati szálakra, amelyek az anyaghasználaton túl is kontinuitást biztosítanak az életműben. Alapvetően minden műfajban és technikával jövőbeli leleteket készít. Konzerválja és roncsolja egyszerre a jelen és a múlt értékeit, hogy azok archívumokká válva figyelmeztessenek a valódi (nemcsak művészeti) értékek sérülékenységére és törékenységére. Az időnek szintén kulcsszerepe van Paizs László életművében. Egyrészt a művészettörténetben az idő a legfőbb ítész. Az igazi művészeti értékek legfőbb mércéje az időtállóság. A plexi-öntvényben mumifikált múltszegmensek egyfajta leletmentést idéznek. Másrészt a táblaképek, a jelenben készített jövőbeli régészeti leletek által Paizs László korszakunkat archaizálja. Képei és plasztikái idősíkok és korok közötti áttűnések. Egymást átható transzparens időrétegek.
Aki úgy érzi, csak felületi betekintést kapott írásom által Paizs László csaknem ötvenévnyi alkotói munkásságába, azt részben kárpótolhatja, a 2000-ben megjelent Paizs-monográfia (Paizs László, Körmendi Galéria, Budapest, 2000.). A könyv bőséges információval szolgáló dokumentációs része évekre lebontva tartalmazza Paizs László művészetének fontos állomásait, egyéni és csoportos kiállításait és egyéb művészeti eseményeket éppúgy, mint az alkotói folyamatban megfigyelhető gócpontokat. Mindezt gazdag dokumentumfotó-, és idézet-anyag egészíti ki. Ezt követi Wehner Tibor tanulmánya (Paizs László retrospekt"ív") illetve egy dokumentációs válogatás a Paizsról megjelent tanulmányokból 1959-től 2000-ig, magyar és angol nyelven. A következő fejezetben az egyéni és csoportos kiállítások, köztéri munkák, a gyűjteményekben szereplő művek illetve a díjak és kitüntetések kronologikus felsorolása olvasható, többek között 1980-ban Munkácsy-díjat, 1988-ban Érdemes művész kitüntetést kapott. Természetesen a jelenlegi tanulmány apropójául szolgáló, legmagasabb állami elismerés még nem szerepel.
Paizs László 2007-ben Kossuth-díjas lett.
(1) Kernács Gabriella: Térbe dermedt gesztusok. Beszélgetés Paizs Lászlóval, in: Művészet 1978/10., 28.
(2) Paizs László, Körmendi Galéria, Budapest, 2000., 18. Idézet: Beszélgetés Paizs Lászlóval, Gépelt kézirat, 1989., 7.
(3) Paizs László: Sebek 1956, katalógus, előszó: Wehner Tibor: 1956 stigmái, Light & Loft Galéria, Budapest, 2006.


A cikkben szereplő művészek:

Paizs László