Schéner Mihály grafikái kiállításon és könyvben

2010., kultura.hu


Születésnapi emlékkiállítást rendez Schéner Mihály tavaly elhunyt Kossuth-díjas képzőművész tiszteletére a budapesti Lyukasóra Galériában a Magyar Írók Egyesülete és a Körmendi Galéria. A művész grafikáiból válogató, szerdán nyíló tárlathoz kapcsolódva egy új kötet is megjelent.


Schéner Mihály idén januárban ünnepelte volna 87. születésnapját. Emléke előtt tiszteleg a tárlat, amelynek anyagát - mint azt Körmendi Anna galériatulajdonos, Schéner-gyűjtő elmondta - mintegy négyezer grafikából, alkotói periódusának fél évszázadából válogatták.
A kiállításon szereplő alkotásokat egy albumban is kiadták: ez a Schéner-trilógia második kötete, amely a művész grafikai munkásságát mutatja be. Az első kötet Schéner Mihály festészetéről adott áttekintést, a harmadik pedig, a Schéner-breviárium a művész levelezésének, írásainak összefoglalása lenne.
A most megjelent Schéner Mihály című grafikai kötet szerkesztőbizottságának vezetője Wehner Tibor művészettörténész volt. A szinopszis és az első fejezetek még a művész életében, az ő útmutatási alapján készültek - jegyezte meg Körmendi Anna.
A képzőművész rendkívül gazdag grafikai munkásságát bemutató könyv elején szülőhelyéről, a Medgyesegyháza vázlatkönyvből láthatók akvarell lapok lovasokról, verekedő férfiakról, meztelenül fürdőző nőkről, játékokról, marionett huszárokról, lovakról, babákról, s terményekről, például hagymáról, gubóról.
A Rákóczi testamentuma című rajzalbumból ízelítőt adó részben mint szabásminták sorakoznak a huszárok és a pásztorok, majd álarcok, maszkok, kezek, amelyekről Schéner Mihály azt írta:" Minden, ami van/ a kéz által született,/ és ami nincs, elpusztult,/ az is a kéz által szűnt meg".
„Az ördögök visszajöttek a középkorból, a világ egyre gonoszabbá válik" - írta a mester a Diabolikum című versében és ezerféle formában rajzolta le az ördögöt.
Külön részt szentel a kötet a színes filctollal készített „csáb-cafkáknak" - a szóösszetétel tipikusan schéneri nyelvi lelemény -, a sorozat valójában a férfiak esendőségét mutatja a rosszlányokon keresztül
Harminc képet tartalmaz az albumban található Szexlexikon, Schéner humorának igazi tárháza. A grafikai kötet arra is kiválóan alkalmas, hogy ezt a műfajt népszerűsítse, mert a rajz minden képzőművészeti műfaj alapja - jegyezte meg Körmendi Anna
A Schéner-tárlatot a Lyukasóra Galériában március 30-ig lehet megtekinteni.


A cikkben szereplő művészek:

Schéner Mihály