Képek az officinából

2007.,


Beszéljünk komolyan: a bizalmatlansághoz éppen elég elriasztó művészkonvertálást láttunk. Zseniális karikaturistákat, szakmájuk nagyjait, akik életük vége felé mindent megtettek azért, hogy közepes képzőművésszé váljanak, mesteri grafikusokat, akik érett fővel hirtelen és oktalanul nekiestek a festővászonnak, mindenki szomorúságára, és mestergrafikusokat, akik vászonra elkövetett színes nemzeti giccsel csináltak kétségkívül nem ráfizetéses új karriert.


A megvilágosodott művészettörténészeket, akik addig tanulmányozták a múltat, mígnem felismerték magukban az alkotóművészt, meg a titkosan regényíró kritikusokat most hagynám; ennyi is elegendő annak illusztrálására, hogy mi fogadhatta Kemény képkiállításának hírét, valamint annak, hogy mitől tér el diametrálisan Kemény képkiállítása.
Kemény Zoltán, az egyik legjobb, legérettebb és legkapósabb grafikai tervező hatvanöt éves korában megrendezte élete első tárlatát. Nem azokból a nagyon rangos folyóirat- és könyvtipográfiákból, amelyeknek elismert mestere, hanem azokból az autonóm kompozíciókból, amelyekről eddig a közönségnek nem volt tudomása. Óvatos eleganciával a Képek betűtöredékekből meghatározást írta alcímként a gyűjtemény elé, és ha jól odafigyelünk, valóban szétvágott, talpas nagy I betűket, betűtalpfragmentumokat, esetleg stabil, zöld Z-k alépítményét fedezhetjük fel az elvont, de nagyon eleven kompozíciókban. A betűemlékek azonban nem mentegetőzések, nem megértést kérő utalások az eddigi sikerekre, hanem a vonalakhoz, négyzetekhez és felületekhez hasonló elemei egy szuverén konstruktivista képvilágnak. A nyomdászmúltat pedig ezeknél szellemibb tulajdonságok hívják elő.
Ha meggondoljuk, minden nyomdászat konstruktivizmus. Ezt tegnapelőttig, az ólomkorszak végéig nagyon könnyű volt belátni, hiszen szedő, tördelő a szemünk előtt épített össze fémbetűkből szavakat és a kéziszedés túlhaladásával is sorokból oldalakat. Konstruált. Komponált is: Kemény alapművészetének az a titka és a gyönyörűsége, hogy kész elemekből, szigorúan kötött alkotórészekből kell esztétikát teremteni, ritmusokat, arányokat, tömegeket és űröket úgy megalkotni, hogy az olvasható-élvezhető és harmonikus is legyen. S hogy nincs ez másképpen azóta sem, amióta a betű testetlenné vált, amióta a számítógép agyából röppen ki a képernyőre, azt az újságoldal is bizonyítja. A tervező a monitoron is konstruál, ha szövegtömbökből építkezik, föléjük címsorokat szerel, közéjük szögletes képeket épít - csupa geometria; amikor szeszélyes, akkor is ettől a síkkonstruktivizmustól tér el.
Kemény, ha jól értjük, először maga is képernyőn komponálja képeit. Horzsolt vörösbarna felületeket állít elő, a Fossilia című kompozíción időmarta, zöldes és hámló vakolathátteret, amelyre a rücskös öntöttvas komorságával tapadnak súlyos, de megbontott tömegű lemezek, egymásba kapcsolódó elemi formák. A technika áldásának következtében a digitális nyomat is megvesztegetően plasztikusnak tetszik, a néző önkéntelenül megtapintaná a domborulatokat; a kompozíció sarkában vidámsárga, alig elmetszett P betű piros kitöltéssel. A Kapcsolatnak komoly, Siena-vörös keretet ad egy minden valószínűség szerint kettévágott és talpaival befelé fordított hatalmas I, a Palazzo Efetté nehéz színvilágát igen finom, törékeny vonalkeret teszi mesteri mintalappá.
Nagy nyomdászok nem is olyan régen még mintalapokkal, betűkből és körzetekből, díszekből alkotott szabad kompozíciókkal remekeltek, próbáltak ki új, merész megoldásokat, tették próbára invenciójukat. Kemény életművében, ha tetszik, a digitális kompozíciók ilyen mesterlapok. Amelyek nem attól lesznek öntörvényű, szuverén alkotások, hogy a következő lépésben hagyományos matériát öltenek. A fa erezete, amelyre formáit végül ráfesti, a vászon textúrája, amely képeinek életet ad, a valódi plaszticitás, amely fegyelmezetten eleven jeleinek ritmust teremt, csupán kiteljesíti a kompozíciókat. A rátett vörös-sárga pálcaelem árnyéka is ezt teszi a Mire emlékszel? vásznán. A Kemény officinájában született műhelymunkák nagyon is nem magánügyek.
(Kemény Zoltán: Tipokrif Magyar Nemzeti Galéria)


A cikkben szereplő művészek:

Kemény Zoltán