„HOMMAGE À BARTÓK”

Kortárs magyar képzőművészek tárlata Párizsban

2007., www.kultura.hu



2006. márciusában lenne 125 éves az egyik legnagyobb magyar zeneszerző. Ebből az alkalomból a Párizsi Magyar Intézet számos és változatos programot kínál látogatóinak a hónap során, indításaként március 7-én kortárs magyar képzőművészek alkotásaiból nyílik tárlat „Hommage à Bartók” címmel. A művészeti ágak közötti kapcsolat illusztrálásaként a vernisszázson Móder Rezső ötdimenziós zenélő mobil szoborhangszerén játszik. A kiállítás kurátora Baranyi Anna, a budapesti Zenetudományi Intézet Múzeumának vezetője. A márciusi rendezvénysorozatban szerepelnek még több filmvetítés, táncház, és természetesen koncert is.
Március 7-én kezdődik a Bartók Béla emlékének szentelt márciusi rendezvénysorozat a Párizsi Magyar Intézetben: „Hommage à Bartók” címmel 12 magyar kortárs képzőművész - Asszonyi Tamás, Budahelyi Tibor, Hegedűs 2 László, Márkus Péter, Móder Rezső, Nádler István, Péreli Zsuzsa, Swierkiewicz Róbert, Szabados Árpád, Tornay András Endre, Várnagy Ildikó és Weber Imre - Bartók és zenéje által inspirálta műveiből nyílik tárlat, mely április 14-ig tekinthető meg.
A tárlaton Asszonyi Tamás érmékkel, Várnagy Ildikó textilművel és érmékkel szerepel. Swierkiewicz Róbert Allegro barbaro című, egy zongorafedél felhasználásával készített művét, Budahelyi Tibor plaketteket, Hegedűs 2 László pedig Bartók-hangszálak című alkotásait állítja ki. Szabados Árpádtól és Nádler Istvántól festményeket, Weber Istvántól grafikai műveket, míg a gobelinművész Péreli Zsuzsától papírkollázst láthat a közönség. Márkus Péter és Tornay Endre András szobrai mellett Móder Rezső képeit és ötdimenziós zenélő mobil szoborhangszereit is megtekinthetik a PMI látogatói. A kiállítás kurátora Baranyi Anna, a budapesti Zenetudományi Intézet Múzeumának vezetője.
A Bartók Béla Jubileum alkalmából szervezett márciusi rendezvénysorozat programjai a Párizsi Magyar Intézetben:
Március 23-án Silló Sándor: A kékszakállú herceg vára című filmjét vetítik a PMI-ben.
Március 24-én – nagy sikert aratott februári első kísérlet után – újra táncházba várja a táncoslábú párizsiakat Gyenis Katalin Franciaországban élő népdalénekes, valamint a Magyarországról érkező magyar zenészek – Adorján István, Porteleki Zoltán, Pénzes Géza, Vavrincez András – és táncosok – Dobos Bea, Nyemcsók Pál –: a táncházat úgyszintén Bartók Béla emlékének szentelik.
Március 25-én, a zeneszerző születésnapján lesz a PMI Hommage à Bartók Béla című nagyszabású Bartók Béla-estje, melynek keretében 19 órakor tartják Emanuelle Franc: Bartók, l’homme juste (’Bartók, az igaz ember’) című filmjének premierjét. A filmvetítés után 20 órakor a Keller Vonósnégyes hangversenyére kerül sor a Párizsi Magyar Intézetben.
KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ :
„HOMMAGE À BARTÓK” - KORTÁRS MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZEK TÁRLATA
KURÁTOR: BARANYI ANNA
DÁTUM: 2006. MÁRCIUS 7. 19 ÓRA. A KIÁLLÍTÁS ÁPRILIS 14-IG TEKINTHETŐ MEG.
HELYSZÍN: PÁRIZSI MAGYAR INTÉZET, 92, RUE BONAPARTE, 75006 PARIS


A cikkben szereplő művészek:

Budahelyi Tibor
Márkus Péter
Nádler István
Szabados Árpád
Várnagy Ildikó