Egy szenvedély története I. – Pauer Gyula (részlet)
(0.0) 2017. – dr. Körmendi Anna

Egy éjszaka fél tizenkettőkor csöng nálunk a telefon. Körner Éva volt a vonalban és e szokatlan időpontban előadta, hogy most jutott eszébe: Pauer Gyulának van egy Szépségminták című szoborcsoportja, amelyet már számtalan helyen kiállítottak.
Nagyszerű alkotás, feltétlenül ajánlja gyűjteményünkbe /. Nem értettem, hogy miért ilyen késői órán kell ezt nekünk megbeszélni, ugyanis majd mindennap beszéltünk egymással. Aztán rájöttem, hogy biztosan Gyula volt ott nála, és biztosítani szerette volna, hogy közbenjár az érdekében nálunk.
Kisvártatva megnéztük Gyula Egyetem téren lévő padlástéri lakásában a szoborcsoportot, amelyet a tragikus sorsú szépségkirálynő gipszlenyomatai tettek különösen érdekessé. Miután kedvező árajánlatot kaptunk, öntési joggal megvettük. Volt a budai várban egy nagy belmagasságú pincénk az Úri utca 40.-ben, előtte a pantomimszínház játszott benne, és egy kis boltunk is volt a mellette lévő házban. (Ez utóbbi eredendően Máté műterme volt a hetvenes években, évekig használták Máté építész- és művészbarátai, például Jovánovics György, akinek itt készültek az Asztal, a Baj című híres gipszszobrai.) Ebben a pincében állítottuk fel és mutattuk be a Műcsarnok után nagy sikerrel a szoborcsoportot. Körner Éva építette fel és rendezte el a gipszeket. Később, 2000-ben a soproni Artner-palota padlásán nyert elhelyezést az együttes, akkor már Dévényi István volt a rendező. A padlástérben különleges hatással érvényesült. A gipsz nagyon törékeny anyag, és egyes darabok már a mű megvételekor sem voltak túl jó állapotban. A pincében a nedvesség sem kímélte nagyon, úgyhogy örültünk, hogy a szoborcsoport még élvezhető állapotban van. Még arra emlékszem, hogy amikor Gyula eljött ellenőrizni a kiállítására elszállítandó darabokat, egy kis kalapácsot hozott magával és bizonyos helyeken kezdte megrepeszteni a gipszeket, mondván, hogy milyen jól fog mutatni a sok hajszálrepedés az öntvényeken. Még jó, hogy észrevettük. Csak akkor hagyta abba, amikor Máté tréfásan rászólt. A szoborcsoportból még az életében több darabot sikerült bronzba önteni.