Budahelyi Tibor szobrászművész

1945., Feldbach


Budahelyi Tibor 1962-1969 között géplakatosként tevékenykedett. 1966-tól 1982-ig a Csepeli Képzőművészeti Szabadiskolában tanult. 1969-től különböző alkotótelepeken és szinpóziumokon vett részt. 1976-ban ismerkedik meg Csiky Tiborral, akit mesterének vall. Racionális megjelenités, mértani alakzatok és reduktív felfogás jellemzi ipari tapasztalataira építő művészetét, melyben egyaránt megjelenik Tatlin és El Liszickij, valamint a magyar kortársak, Bak Imre és Fajó János hatása. Az egyszerű szögletes vagy ívelt síkgeometrikus alakzatok után a ’80-as évek vége felé a roncsolás és kivágás, a kitörés és átlyukasztás gazdagítja organikus mozzanatokkal formavilágát, helyet adva a benne meglévő emberi érzékenységnek, lírai karakternek. Számos köztéri munkáját állították fel.


(Wehner Tibor)


Egyéni kiállításai

1979 • Városi Könyvtár, Százhalombatta
1980 • Csepel Galéria, Budapest
1981 • Csepel Művek Vas- és Acélöntöde
1981 • Munkás Művelődési Központ, Dunaújváros (kat.)
1982 • Fészek Galéria, Budapest
1983 • IH Galéria [Húber Andrással], Paks
1985 • Váci Mihály Könyvtár, Nyíregyháza
1985 • Torma János Múzeum, Kiskunhalas
1986 • Kunstforening, Tromso (NOR)
1986 • Alta (NOR)
1987 • Művelődési Központ, Érd
1988 • Műegyetem Galéria, Budapest
1991 • Gaál Imre Galéria, Budapest
1992 • Fészek Galéria, Budapest
1995 • Csepel Galéria, Budapest (kat.)
1995 • MTA Zenetörténeti Múzeum, Budapest
1995 • Dorottya u. Galéria, Budapest
1995 • Vár Art Galéria, Győr
1996 • Banán Klub • Zindelfingen
1999 • Városi Művelődési Ház, Győr


Csoportos kiállításai

1977 • Világifjúsági Találkozó-pályázat, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1981-1997 • VII-XV. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs
1982-1987 • Meditáció I-VIII, Bartók 32 Galéria, Műcsarnok, Győr • Művelődési Központ, Paks
1983-1997 • Országos Éreművészeti Biennálé, Sopron
1983 • FIDEM, Firenze • Stockholm
1984 • Modern magyar éremművészet, Wolverhampton
1984 • London • Oxford
1984 • Rend 84, Józsefvárosi Galéria, Budapest
1987 • Colorado Springs
1988-1996 • Országos Faszobrászati Kiállítás, Nagyatád
1990 • Helsinki
1992-1996 • Nemzetközi Szobrászrajz Biennálé, Nagytétényi Kastélymúzeum
1993 • Nagy Szobrok, Palme Ház, Budapest
1993 • Instrumentum, Dunaújváros • Győr
1994 • Kisszobor, Vigadó Galéria, Budapest
1994 • Kortárs magyar üvegművészet, Médium Galéria, Szombathely
1995 • Helyzetkép/Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest
1997 • Éremhatáresetek, Budapest Galéria, Budapest
1997 • Magyar Szalon '97, Műcsarnok, Budapest.
1999 • Csíki Székely Múzeum (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása)
2001 • Kortárs Magyar Művészet a Körmendi-Csák Gyűjteményben, Tallin
2001 • Körmendi Galéria, Sopron
2006 • Kassa, Vychodoslovenska Galéria (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása)
2006 • Pilsen, Zapadoceska Galéria (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása)


Köztéri művei

Négy szobor (fa, 1981-1987, Huszárokelőpuszta, Vadaspark)
A-B elem (krómacél, 1981, Dunaújváros, Szoborpark)
Rezgő elemek I. (fém, fa, 1983, Tokaj, Alkotóház, megsemmisült)
Rezgő elemek II. (acél, 1984, Hajdúszoboszló, Gyógyfürdő)
Zengés (acél, krómacél, 1988, Budapest, Újpalotai lakótelep)
Csiky Tibor-síremlék (acél, 1991, Budapest, Farkasréti temető)
Játszótéri plasztika (fa, 1992, Bodajk, Templomudvar)
Feliratos plasztika (fém, 1992, Győr, Ifjúsági Ház)
Fémzászló I-II-III. (fém, 1995, Csepel Galéria, Budapest)
Ganz Ábrahám emlékére (acél, 1997, Zalaegerszeg, Kézművesek Háza szoborparkja)
Hároméves terv (acél, 1987, Tatabánya, Szabadtéri Bányászati Múzeum).


Művei gyűjteményekben

Körmendi-Csák Gyűjtemény, Budapest
Bárdibükki Üvegszimpózium Gyűjteménye, Bárdibükk
British Museum, London
Csontváry Múzeum, Pécs
Iparművészeti Múzeum, Budapest
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Kecskeméti Képtár
Kunstforening, Tromso (NOR)
Liszt Ferenc Múzeum, Sopron
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
MTA Zenetörténeti Múzeum, Budapest
Paksi Képtár, Paks
Pesterzsébeti Múzeum, Budapest
Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár
Városi Gyűjtemény, Nyíregyháza
Xantus János Múzeum, Győr


Irodalom

FÁBIÁN L.: Budahelyi Tibor (kat., Dunaújváros, Munkás Művelődési Központ, 1982)
FRANK J.: Vaskoporsó, Élet és Irodalom, 1991. április 26.
KESERÜ K.: Itt fekszem kiterítve, Új Művészet, 1993/6.
KOVÁSZNAI V., L.: Budahelyi Tibor ilmaisun taysin uutta muotoa etsimsasa, in: Kolme Muotokuvaa eli Unkarin nykymitalitaiteen suuntauksia, Mitali-Medaljen, Helsinki, 1993/2.
KOVÁSZNAI V., L.: Három portré, avagy a jelenkori éremművészet vonulatai, Numizmatikai Közlöny, 1993-1994
BARANYI A.: Egy hang nyoma (kat., Csepel Galéria, Budapest, 1995)
MÉSZÁROS J.: (kat., bev. tan., Csepel Galéria, Budapest, 1995)
WEHNER T.: Elnémult gyári szirénák és néma szirének hangjai, Új Művészet, 1995/11-12.
WEHNER T.: Facsiga. Budahelyi Tibor Szerkesztett makett című alkotása, A IV. Nemzetközi Szobrászrajz Biennálé Szimpóziumának kiadványa, Budapest, 1996
WEHNER T.: Logic and Poetry. The Medals of Budahelyi Tibor, Medal No. 30., Spring 1997
BEKE L.: (kat., bev. tan., Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé, Muraszombat, 1997).
(Wehner Tibor)