Csorba Simon László festőművész, grafikusművész

1943., Budapest


Budapesten született 1943. szeptember 6-án. Kaposváron, a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1961-ben. A budapesti Állatorvostudományi Egyetem hallgatója 1962-1964-ben. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait 1964 és 1969 között. Autodidakta művész, mesterei: Martyn Ferenc, Swierkiewicz Róbert. A Művészeti Alapba 1975-ben vették fel. A Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetségbe 1980-ban grafikusként és festőművészként nyert felvételt.
Amint az a fentiekből kitetszik, a 60-as években inkább állat- és emberanatómiai, élettani kutatások kötötték le és művei ezeket a tanulmányait közvetítették. Mivel 1973-ban és 1974-ben ló- és méhpásztori tapasztalatokat szerzett, a 70-es évek közepéig ezek a hatások érvényesültek művészetében. 1975 és 1980 között Szigetmonostoron, illetve a Kecskeméti Művésztelepen tartózkodott. Ekkor nagyméretű és színes monotípiákat és egyéb grafikai megoldásokat alkalmazott. 
A Kecskeméti Petőfi Nyomda lehetőséget adott számára a nyomdai grafikai módszerek megismerésére. Ekkor, 1978-ban és 1979-ben cinkmaratással kísérletezett. A képgrafikusok ezekkel a munkáival ismerték el és lett a 80-as évek elején a szentendrei Grafikai Műhely tagja, majd 1986-ban a szentendrei ART’ÉRIA GALÉRIA alapító tagja. 
1980-tól egy budapesti műterem biztosította számára a nyugodt alkotói légkört. 1980-tól kísérletezik lélektani és művészetterápiás megoldásokkal. 1984-ben kezdte a maratoni futást művészileg is feldolgozni, miközben hatalmas távolságokat járt be saját lábán és ezeket az utakat MŰVÉSZETI EXPEDICIÓ sorozataként kiállításokon mutatta be. A 80-as évektől tehát az aprólékos, firkálós és nagyfelületeken megjelenő ábrázolások váltakoznak a figuratív megoldásokkal. A sport és a mozgás ábrázolása is bekerült a művészetébe. Pointilista stílusát 1984-ben kezdte kidolgozni, amit FIRKÁNAK nevezett el. Ekkortól nevezi magát futóművésznek is.
1998-ban pályázatot nyert egy művészetterápiás módszertani kötet megírására HOGYAN címmel. Változatos tanulmányutakon vesz részt. Lengyelország, Németország, Oroszország, Franciaország, Itália, Spanyolország, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Írország, Erdély és sok hazai, futva bejárt expedícióval együtt. 1994-ben elnyerte a Római Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját. 1999-ben megbízást és pályázatot nyert a SOTE Neurológiai Intézetének nagyméretű frízére ÉBREDÉS címmel.Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi, a szentendrei és a kaposvári múzeum gyűjteményében, és számos magángyűjteményben.


(Kovács Árpád)


Egyéni kiállításai

Egyéni kiállítások
1966 • Orvostudományi Egyetem Galéria, Pécs
1969 • Budapesti Műszaki Egyetem, Galéria 11, Budapest
1971 • Lengyel Kultúra Háza, Budapest
1974 • Jókai Klub, Budapest
1975 • Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre • Kassák Klub, Budapest
1980 • Fészek Klub, Budapest
1982 • Könyvtár Galéria, Vác • Műhely Galéria, Szentendre
1985 • Liget Galéria, Budapest
1987 • Atrium Hyatt Galéria, Budapest
1989 • Perrin Gallery, Whitby (USA)
1990 • Életjel, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár • Hegyestű [Ady Józseffel, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár
1991 • Firkaút, Művésztelepi Galéria, Szentendre (kat.) • Martyn Ház, Pécs • Művésztelepi Galéria, Pécs
1992 • Luttár Galéria, Budapest
1993 • Az ember titokzatos arca, Orosz Kulturális Központ, Budapest (kat.)
2001 • BTM-Fővárosi Képtár, Budapest
2003 • Duna Galéria, Budapest
2004 • Zarándok II., K.A.S. Galéria, Budapest
2005 Körmendi Galéria, Sopron
2006 • Életműkiállítás, Bánó–Kacskovics Kastély, Felsőmocsolád


Csoportos kiállításai

Válogatott csoportos kiállítások
1970 • Stúdió '70, Ernst Múzeum, Budapest
1971 • Új Művek, Műcsarnok, Budapest
1976 • Mai magyar grafika és rajzművészet, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1977 • Prizma G. [Šwierkiewicz Róberttel és Major Kamillal], Krakkó
1981 • Grafikai Biennálé, Miskolc
1984 • Országos Képzőművészeti kiállítás '84, Műcsarnok, Budapest
1987 • Intergrafik, Berlin
1988 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest
1990 • Barcsay Gyűjtemény, Szentendre • Kép '90, Műcsarnok, Budapest
1991 • Rájátszás akció, Art Expo
1992 • Csók Galéria, Budapest • Orosz Kulturális Központ, Budapest


Művei gyűjteményekben

Művek közgyűjteményekben
Körmendi-Csák Gyűjtemény, Budapest
Ferenczy Múzeum, Szentendre
Janus Pannonius Múzeum Modern Képtára, Pécs
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár.


Irodalom

Irodalom
Wehner T.: A változó az állandó elem. ~ művészetéről, Művészet, 1989/7.
Schenk L.: Csorba Simon László, Firkaút, A szellemi művészet útja (kat., bev. tan., Szentendre, 1991)
Schenk L.: Firkaút. Csorba Simon László festőművész kiállításáról, Új Művészet, 1991/10.
Beke L.: Csorba Simon László, Az ember titokzatos arca, Csorba Simon László író, grafikus- és festőművész (kat., Orosz Kulturális Központ, 1993)
Wehner T.: Az előfutár Illés próféta előfutára. Csorba Simon László művészetéről, Kortárs, 1993/7.
Megszállottak Klubja, Budapest, 1998.


Egyebek

Írása
Csorba Simon László: Firemime art. Művészetterápia, Nonverbális pszichoterápiák, Animula-könyvek, Magyar Pszichoterápiai Társaság, Budapest, 1991.
Hogyan, Budapest, 1999.