Székács Zoltán, festőművész

1954., Budapest


1979-ben fejezte be tanulmányait a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskolán.
Mestere Fischer Ernő, Litkei József és Schrammel Imre volt
1984 és 1989 között a Budapesti Porcelángyár tervező műhelyének vezetője volt.
Budapesten él. 1990-től fordult érdeklődése a festészet felé.
1993-ban Ajtai Tamással megalapította a CDS Art Művészeti Stúdiót, melynek 2012-ig volt tagja.
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Festők Társasága, a Csepel Galéria Egyesület, a Galéria 12 Egyesület, az Asztal Társaság művészeti csoport, a Budapest-Art Művészeti Egyesület, az Érdi Művésztelep és a Matéria Művészeti Társaság tagja.


Egyéni kiállítások
1995 – Budapest, Csók István Galéria (megnyitotta: Benkő Cs. Gyula festőművész, tervezőművész)
1995 – Kecskemét, „E” Galéria
1995 – Eger, Rudnay Gyula Terem (Ajtai Tamással)
1995 – Fürstenfeld (Ausztria), Stadt Galéria
1996 – Budapest, Csontváry Terem
1996 – Budapest, Csók István Galéria
1996 – Szekszárd, M.C. Art Galéria (Ajtai Tamással)
1996 – Budapest, Lord Major Galéria (megnyitotta: Csekovszky Árpád keramikusművész)
1996 – Variációk, Budapest, Suzuki Ház Galéria (megnyitotta: Vajda László művészettörténész)
1996 – Zürich (Svájc), GLATT Zentrum
1996 – Budapest, MEGA Design Stúdió Galéria
1997 – Jelek, Budapest, Thermal Hotel Galéria
1997 – Szeged, Gulácsy Lajos Terem (Ajtai Tamással)
1997 – Párizs (Franciaország), Magyar Kulturális Intézet
1997 – Veszprém, Dési Huber Terem (megnyitotta: Pogány Gábor művészettörténész)
1997 – Budapest, Bank Center Galéria
1997 – Budapest, Éri Galéria
1998 – Budapest, Szalóky Galéria, Hilton Szálloda, Dominikánus Udvar (Ajtai Tamással) (megnyitotta: Lóska Lajos művészettörténész)
1998 – Budapest, Central Autó Peugeot Galéria (megnyitotta: Pogány Gábor művészettörténész)
1998 – Feldbach (Ausztria), Városi Galéria
1998 – Cannes (Franciaország), Culture Galéria
1998 – Budapest, Daewoo Bank
1998 – Budapest, Csók István Galéria
1998 – Budapest, Kincs-Tár Galéria (Ajtai Tamással)
1999 – Salzburg (Ausztria), Kunstmesse
1999 – Budapest, British Telekom
1999 – Budapest, Vian Artcafé (megnyitotta: Koplik Judit művészettörténész)
1999 – Helsinki (Finnország), Art-Diana Galéria (Ajtai Tamással és Franz Wieserrel)
2000 – Malmö (Svédország), Svanlunda Galleri (megnyitotta: Dr. Mohácsi István nagykövet)
2000 – Berlin (Németország), Lexus Stolzenburg (megnyitotta: Dr. Breier Zsuzsa kultúrattasé)
2000 – Mítoszok, Budapest, Galéria 21 (megnyitotta: Sárkány István festőművész)
2000 – Budapest, Csók István Galéria
2000 – Budapest, Csepel Galéria
2001 – Budapest, Corinthia Aquincum Hotel, Mithras Galéria (megnyitotta: Sárosdy Judit művészettörténész)
2001 – Telki, Magánkórház (megnyitotta: Pelles Róbert festőművész)
2001 – Nagykanizsa, Petró Galéria (Ajtai Tamással) (megnyitotta: Kostyál László művészettörténész)
2001 – Kecskemét, Dán Kulturális Intézet (Ajtai Tamással) (megnyitotta: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész)
2001 – Silkeborg (Dánia), Kulturspinderitet (megnyitotta: Deseő László kultúrattasé)
2001 – Koppenhága (Dánia), Dán Kulturális Intézet
2001 – Budapest, Rózsakert (megnyitotta: Juhász Ágota)
2002 – Budapest, Mackós Iskola Galéria (megnyitotta: Sinóros Szabó Katalin művészettörténész)
2002 – Budapest, Katartik Galéria Könyvszalon (megnyitotta: Feledy Balázs művészeti író)
2002 – Enigma, Budapest, Bank Center Galéria (megnyitotta: Réz András esztéta)
2002 – Magyar Hónap, Koppenhága (Dánia), Holte Bibliotek
2002 – Budapest, West Art Galéria (megnyitotta: Feledy Balázs művészeti író)
2002 – Budapest, Csók István Galéria
2003 – Gmunden (Ausztria), Galerie-10-er Haus (megnyitotta: Martina Kleister)
2003 – Kaposfüred, Kaposfüredi Galéria és Szoborpark (megnyitotta: Géger Melinda művészettörténész)
2003 – Budapest, Csók István Galéria
2003 – Budapest, Csepel Galéria (megnyitotta: Sinóros Szabó Katalin művészettörténész)
2003 – Genezis, Budapest, Volvo Galéria (megnyitotta: Niklas Wiberg svéd követségi titkár)
2004 – Jelenlét és múlt, Budapest, Bank Center Galéria (megnyitotta: P. Szabó Ernő művészettörténész)
2004 – Apokrif világ, Budapest, Impresszió Galéria (megnyitotta: Lóska Lajos művészettörténész)
2004 – Budapest, Aquincum Galéria
2005 – Időtlen világ, Budapest, Nemzeti Táncszínház Galéria (megnyitotta: Pogány Gábor művészettörténész)
2005 – Budapest, Graphisoft Park
2005 – Budapest, ART-SZEM Modern Művészeti Galéria (megnyitotta: Vékony Délia művészettörténész)
2005 – Budapest, Castellum Galéria
2005 – Marbella (Spanyolország), Porta del Tiempo
2005 – Parafrázisok, Budapest, VAM Design Galéria (megnyitotta: Cseh Borbála galériavezető)
2006 – Budapest, Euróklub Galéria (megnyitotta: Feledy Balázs művészeti író)
2006 – Budapest, Magyar Állami Operaház, Vörös Szalon (megnyitotta: Jankovich Júlia művészettörténész)
2006 – Hitvilág, Keszthely, Balaton Kongresszusi Központ (megnyitotta: Kostyál László művészettörténész
2006 – Velence, Kápolna Galéria (megnyitotta: Benkő Cs. Gyula festőművész, tervezőművész)
2006 – Budapest, ART-SZEM Modern Művészeti Galéria (megnyitotta: Szipál Márton fotóművész)
2006 – Wels (Ausztria), Pro Art Galéria (Balog Anitával és Árvay Lászlóval) (megnyitotta: Fónagy Zoltán, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója)
2007 – Tükör által homályosan, Újlipótvárosi Klub-Galéria (Jáger Margittal) (megnyitotta: Wehner Tibor művészettörténész)
2007 – Székácsék – három generáció együtt, Budapest, Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány, Kóka Galéria
2008 – Raszterek, Budapest, Danubius Hotel Flamenco (megnyitotta: Feledy Balázs művészeti író)
2008 – Raszterek II., Budapest, Duna Galéria (megnyitotta: P. Szabó Ernő művészettörténész)
2008 – Baja, Magyarországi Németek Művelődési Központja (megnyitotta: Baky Péter festőművész)
2008 – Meditációk, Tatabánya, Opel Művészeti Galéria (megnyitotta: Bánfi József festőművész)
2008 – Gmunden (Ausztria), Galerie-10-erHaus
2009 – Fiesta, Budapest, Ferencvárosi Pincegaléria (megnyitotta: Baky Péter festőművész)
2010 – Gmunden (Ausztria), Galerie-10-erHaus
2010 – Harmónia ikonjai, Budapest, Bank Center Galéria
2010 – Budapest, Ari Kupsus Galéria (megnyitotta: Megyes Andrea művészettörténész)
2010 – Ikonok és gesztusok, Budapest, Karinthy Szalon (megnyitotta: Feledy Balázs művészeti író)
2010 – Budapest, Ybl Palota (megnyitotta: Koronczay Lilla újságíró)
2011 – Budapest, Ökollégium Art Galéria (megnyitotta: Szlaukó László szobrászművész)
2011 – Jeltől a töredékekig, Budapest, Mercure Hotel Múzeum Galéria (megnyitotta: Olescher Tamás festőművész)
2012 – Grál-töredékek, Kecskemét, Casaart Galéria
2012 – Budapest, Csepeli Kék Iskola Galéria (megnyitotta: Sárkány István festőművész)
2012 – Jel-táblák, Budapest, Hegyvidék Galéria (megnyitotta: Novotny Tihamér művészeti író)
2012 – Kapuk, Budapest, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgaléria (megnyitotta: Wehner Tibor művészettörténész)
2012 – Anyagkísérletek, Budapest, Újlipótvárosi Klub-­Galéria (Jager Margittal) (megnyitotta: Wehner Tibor művészettörténész)
2013 – Camino, Nagykanizsa, Magyar Plakát Ház (megnyitotta: Szakoczay Lajos irodalomtörténész, művészeti író)
2014 – Budapest, Galéria 12
2014 – Ars Poetica, Ráckeve, Keve Galéria (megnyitotta: Novotny Tihamér művészeti író)
2014 – Nagykanizsa, Palini Általános Iskola (megnyitotta: Wilhelm Gábor designer)
2014 – Alkímia, Érd, Érdi Galéria (megnyitotta: Szakoczay Lajos irodalomtörténész, művészeti író)
2014 – Totemek, Budapest, Gogol 9 Galéria (megnyitotta: Matits Ferenc művészettörténész)
2015 – Entre dos Mundos, Budapest, Mercure Hotel Múzeum Galéria (megnyitotta: Csuday Csaba író)
2015 – Párbeszéd – festmény és fotográfia, Budapest, OTP Bank Babér utcai Aulagaléria (Gadó Klárával) (megnyitotta: Grecsó Krisztián író, költő)
2015 – Budapest, Mamaison Residence Budapest
2016 – Budapest, Mansfeld Péter Galéria (megnyitotta: Sárkány István festőművész)
2016 – Fal-föld-jel-pecsét, Szigetszentmiklós, Városi Galéria (megnyitotta: Novotny Tihamér művészeti író)
2016 – Képek és művésztárgyak, Budapest, Polgár Centrum Újpest Galéria (megnyitotta: Bakos Mónika)
2016 – Manifesztum, Szekszárd, Művészetek Háza (megnyitotta: Baky Péter festőművész)
2016 – Rendeződés, Tata, Angyalok és Tündérek Galériája (Családi Krisztával)
2017 – Farsang, Budapest, Look Gallery (megnyitotta: Janovits András főszerkesztő)
2017 – Műteremjáró séták, Budapest, Hegyvidék Galéria (vezette: Feledy Balázs művészeti író)
2017 – Budapest, Scheffer Galéria
2017 – Kortárs archaizmus, Budapest, Gaál Imre Galéria (megnyitotta: P. Szabó Ernő művészettörténész)
2017 – Kis történetek, Törökbálint, Falumúzeum (megnyitotta: Novotny Tihamér művészeti író)
2018 – Budapest, Piano Art Café (megnyitotta: Feledy Balázs művészeti író)
2018 – Dialógus, Budapest, Semmelweis Szalon (megnyitotta: Puha Ferenc festőművész)
2018 – Két világ közt, Baja, Kortárs Galéria (megnyitotta: N. Kovács Zita művészettörténész)
2019 – Papírtöredékek, Budapest, Galéria 12 (megnyitotta: Borza Teréz keramikusművész)
2019 – Arche, Székesfehérvár, Pelikán Galéria (megnyitotta: Wehner Tibor művészettörténész)
2019 – Rozsda és arany, Budapest, Mercure Hotel Múzeum Galéria
2021 – Sárvár, Galéria Arcis (megnyitotta: Kondor János galériavezető)
2022 – Képterepek, Budapest, Artézi Galéria (megnyitotta: Balázs Sándor művészeti író)
2022 – Budapest, Volvo Galéria


Csoportos kiállítások
1984 – Nemzetközi Kerámiakisérleti Kiállítás, Bécs (Ausztria), Collegium Hungaricum
1995 – Budapest Art Expo, Budapest
1996 – Budapest Art Expo, Budapest
1996 – Herbstwaren Messe, Basel (Svájc)
1998 – Budapest Art Expo, Budapest
1998 – Művészet Magyarországról, Frankfurt (Németország), Braas Galerie
1999 – ArtDiana, Helsinki (Finnország)
1999 – Kunstmesse Salzburg, Salzburg (Ausztria)
2000 – Art Budapest Nemzetközi Művészeti Vásár, Budapest
2000 – Magyar művészet és konyha, Malerwink’L Gasthof (Ausztria)
2001 – Kunstmesse Salzburg, Salzburg (Ausztria)
2002 – Feldbach Galerie, Feldbach (Ausztria)
2002 – Versailles (Franciaország), Jeunesse Galéria
2002 – Frankfurt (Németország), Braas Galerie
2002 – Artist, Graz (Ausztria), Galerie Graz
2003 – Tisztelt a fehérnek, Tóth Menyhért emlékkiállítás, Budapest, Nagy Imre Általános Művelődési Központ
2004 – Osztálytalálkozó, 1979-ben végzett művészek a Magyar Iparművészeti Főiskolán, Budapest, Újlipótvárosi Klub-Galéria
2005 – Genezis, II. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé, Kecskemét, Cifrapalota
2005 – Symbolsprache, Osztrák és magyar művészek kiállítása, Gmunden (Ausztria), Galerie 10-erHaus
2005 – Papírforma III., Országos Papírművészeti Triennálé, Kaposvár, Vaszary Képtár
2006 – Wels (Ausztria), proArtgallery
2006 – Osztrák és magyar művészek papírmunkái, Bécs (Ausztria), Palais Breuner
2006 – Oltár, III. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé, Kecskemét, Cifrapalota
2006 – XIX. Debreceni Országos Nyári Tárlat, Debrecen, Kölcsey Központ
2006 – Articum II. Képzőművészeti Biennálé, Szolnok, Szolnoki Galéria
2006 – Kunstmesse Salzburg, Salzburg (Ausztria), pro Artgallery
2007 – Tavaszi Tárlat Kodály szellemében, Kecskemét, Erdei Ferenc Művelődési Központ
2007 – Egy nyári mosoly, Budapest, Huba Galéria
2008 – Fekete képek, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Budapest, Csepel Galéria
2009 – A mai nap, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Budapest, Csepel Galéria
2009 – Apokalipszis, V. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé, Kecskemét, Cifrapalota
2010 – Ironikus és fenséges, Paizs László emlékezete, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Budapest, Csepel Galéria
2011 – XXI. Debreceni Országos Nyári Tárlat, Debrecen, Kölcsey Központ
2011 – Liszt ihlete – Liszt ihlette, Budapest, Újbudai Kulturális Intézet, Alle Átrium
2011 – Magyar Festészet Napja, Kirakat Tárlat, Budapest, Hegyvidék Galéria
2012 – Reserve, Asztal Társaság, Érd, Érdi Galéria
2012 – 8. Magyar Groteszk Kiállítás, Kaposvár
2012 – II. Zamárdi Nemzetközi Alkotótábor, Zamárdi
2012 – Rippl-Rónai József emlékezete, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Szekszárd, Művészetek Háza
2012 – Asztal Társaság, Székesfehérvár, Öreghegyi Közösségi Ház
2012 – Papírképek, Budaörs, Zichy Major
2012 – Festészeti Triennálé, Szekszárd, Művészetek Háza
2012 – Magyar Festészet Napja, Kirakat Tárlat, Budapest, Hegyvidék Galéria
2012 – Csepeli Művészeti Hét, Budapest
2012 – Valóság és illúzió, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Budapest, Fővárosi Nagycírkusz
2013 – Anyag(ok), Budapest, Karinthy Szalon
2013 – Asztal Társaság, Dunaszerdahely, Kortárs Magyar Galéria
2013 – Nemzetközi Művészeti Hét, Bad Zwischenahn (Németország)
2013 – Angyalok, VI. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé, Kecskemét, Cifrapalota
2013 – Mai menü, Asztal Társaság, Budapest, Art IX-XI Galéria
2013 – Fragmentum, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Budapest, Fuga
2013 – Négy elem, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Szentendre, MűvészetMalom; Budapest, Olof Palme Ház
2013 – 32. Tavaszi Tárlat, Salgótarján
2013 – Monokrómia, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Budapest, Mazart Galéria
2013 – Keresztút, Budapest, Csepeli Kék Iskola Galéria
2014 – XV. Táblaképfestészeti Biennálé, Szeged, REÖK
2014 – Közép Pont, Asztal Társaság, Alsóörs, Törökház
2014 – Nemzetközi Művészeti Hét, Bad Zwischenahn (Németország)
2014 – Labirintus, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Szentendre, MűvészetMalom
2014 – Friss üzenet 2., A Magyar Festők Társasága kiállítása, Budapest, Újpest Galéria
2014 – Art Biennale, Langkawi (Malaysia)
2014 – Jel, jelbeszéd, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Budapest, Mazart Galéria
2015 – Húsz év – jubileumi kiállítás, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Budapest, Széphárom Közösségi Tér
2015 – 46. Tavaszi Tárlat, Budapest, Gaál Imre Galéria
2015 – A Siklósi Szalon 15 éve, Siklós
2015 – Kuala Lumpur, Montage Fine Art Gallery
2015 – Asztal Társaság, Szigetszentmiklós, Városi Galéria
2015 – Kiút, A BP-Art kiállítása, Budapest, B32 Galéria
2015 – Szülőföld, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Dunaszerdahely, Kortárs Magyar Galéria; Szentendre
2015 – Duna, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Dunaszerdahely, Kortárs Magyar Galéria; Szentendre
2015 – Harmónia, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Szentendre, MűvészetMalom
2016 – Patak Fesztivál, Arc-kép, Szigetszentmiklós, Városi Galéria
2016 – Struktúrák, A Fővárosi Festő Stúdió kiállítása, Budapest, Múzeum Galéria
2016 – Keppel-gyűjtemény, Budapest, Vízivárosi Galéria
2016 – A mi 56-unk, A BP-Art kiállítása, Budapest, Hegyvidék Galéria
2016 – Utak, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Dunaszerdahely, Kortárs Magyar Galéria; Szentendre
2016 – Érdi Művésztelep kiállítása, Érd, Érdi Galéria
2016 – 80 + 20, Kováts Albert és a Magyar Festők Társasága jubileumi kiállítása, Budapest, Műcsarnok
2016 – október, Átszellemített tárgyak síkplasztikai kiállítás, Klebelsberg Kultúrkúria, Sípos Endre
2017 – Párizs-Siklós, Siklós
2017 – A Matéria Művészeti Társaság kiállítása, Veszprém, Csikász Galéria
2017 – Víz és Élet, Baja, Közszolgálati Egyetem Galériája
2017 – Fehér képek, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Szigetszentmiklós, Városi Galéria
2017 – Kapu, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Dunaszerdahely, Kortárs Magyar Galéria; Budapest
2018 – Tata és Tóváros, Két világ határán, egyesítési emlékkiállítás, Tata, Piarista Kápolna
2018 – X. Érdi Művésztelep, Érd, Érdi Galéria
2018 – Keresztmetszet, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Budapest, Gaál Imre Galéria
2018 – Család, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Dunaszerdahely, Kortárs Magyar Galéria; Szentendre
2018 – október Síktól a térig, a tértől a síkig, síkplasztikai kiállítás, Klebelsberg Kultúrkúria, Sípos Endre, Újbuda Galéria, Garami Gréta
2019 – XL. Nyári Tárlat, 100 kortársad képzőművészete, Szeged, REÖK
2019 – Tisztelet a papírnak, Törtökbálint, Falumúzeum
2019 – Húszan, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Budapest, Artézi Galéria
2018 – Siklósi Szalon, Siklós
2019 – Siklósi Szalon Rómában, Róma (Olaszország)
2019 – Asztal Társaság, Budapest, Széphárom Közösségi Tér
2019 – A Matéria Művészeti Társaság kiállítása, Budapest, Újlipótvárosi Klub-Galéria
2019 – In Memoriam Paul Klee, Tatabánya, Kortárs Galéria
2019 – Átköltő, mesélő, regélő, Budapest, Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány
2019 – Kép-terek, Budapest, Polgár Centrum Újpest Galéria
2018 – Csepeli Őszi Tárlat, Budapest, Csepel Galéria
2019 – Miniképek, Budapest, Vízivárosi Galéria
2019 – Konstruktív terek, Érd, Érdi Galéria
2019 – Érdi Művésztelep, Sárvár, Galéria Arcis
2019 – Magyar-lengyel barátság 1000 éve, A BP-Art kiállítássorozata
2019 – Galéria 12 Egyesület, Az első tíz év, Budapest, Hegyvidék Galéria
2019 – Dimenziók, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Szeged, REÖK
2019 – Ihlet, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Dunaszerdahely, Kortárs Magyar Galéria; Szentendre
2020 – Föld, pecsét, gesztus, mítosz, A Székács Alkotókör kiállítása, Budapest, K11
2020 – Érdi Művésztelep, Budapest, Bartók 1 Galéria
2020 – Csepeli Őszi Tárlat, Budapest, Csepel Galéria
2020 – Patak Fesztivál, Szigetszentmiklós
2020 – IX. Orfűi Őszi Tárlat, Orfű
2020 – Horizont, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Érd, Érdi Galéria
2020 – Változások, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Dunaszerdahely, Kortárs Magyar Galéria; Szentendre
2021 – Ajtó, ablak, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Budapest, Fuga
2021 – Az Érdi Művésztelep kiállítása, Szekszárd, Művészetek Háza
2021 – Találkozások, szabadtéri installáció, Budapest, Hősök tere
2021 – Dante univerzuma, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Dunaszerdahely, Kortárs Magyar Galéria, Szentendre; Róma (Olaszország)
2021 – A Matéria Művészeti Társaság kiállítása, Kolozsvár, Művészeti Múzeum
2021 – A Matéria Művészeti Társaság kiállítása, Érd, Érdi Galéria
2020 – Tükör, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Polgár Centrum Újpest Galéria
2021 – Miniképek, Budapest, Vízivárosi Galéria
2021 – Horizont, A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete kiállítása, Szeged, REÖK
2021 – III. Csepeli Őszi Tárlat, Budapest, Csepel Galéria
2021 – BP-Art Belvárosi Polgár Kulturális Egyesület Kiállítása, Tatabánya, Kortárs Galéria
2022 – Város-kép, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Tatabánya, Kortárs Galéria
2022 – 11. Nemzetközi Groteszk Triennálé, Budapest, Műcsarnok
2022 – Fejér megyei képzőművészek nyári tárlata, Agárd, Velence-tavi Galéria
2022 – Találkozások, Budapest, K11
2022 – Magyar Képzőművészek a Világban Egyesület: Határok nélkül, Budapest, Boda Galéria
2022 – Törökbálint, Falumúzeum
2022 – Miniképek, Budapest, Vízivárosi Galéria
2022 – Karácsony/ajándék, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Budapest, Vízivárosi Galéria
2022 – október Kötések-repedések, síkplasztikai kiállítás, Bartók 1 Galéria, Sípos Endre
2023 – Az Érdi Művésztelep kiállítása, Érd, Érdi Galéria
2023 – 54. Tavaszi Tárlat, Budapest, Gaál Imre Galéria
2023 – Tendenciák, A Magyar Festők Társasága kiállítása, Szeged, REÖK
2023 – A Matéria Művészeti Társaság kiállítása, Tatabánya, Kortárs Galéria
2023 – Szőlő és bor a művészetben, Siklós, Siklósi Szalon
2023 – Szegedi Nyári Tárlat, Szeged, REÖK
2023 – Fejér megyei képzőművészek nyári tárlata, Agárd, Velence-tavi Galéria
2023 – március, Geometria szabadon MKISZ Festő szakosztálya, Klebelsberg Kultúrkúria, Lóska Lajos
2023 A forma kedvéért, MKISZ festő szakosztálya
2023 – Eötvös 10 Művelődési ház, Pataki Gábor
2023 – Érintés, Faludi Galéria, Budapest, Párbeszéd Háza, Megnyitotta Feledy Balázs művészeti írót


Művek közgyűjteményekben
Budapest, Magyar Művészeti Akadémia
Budapest, Pesterzsébeti Múzeum (Gaál Imre Galéria)
Érd, Érdi Galéria
Kaposvár, Vaszary Képtár
Kecskemét, Cifra Palota
Kecskemét, Nemzetközi Kerámia Stúdió Gyűjteménye, Szigetszentmiklós, Városi Galéria


Irodalom
1981 – Nemzetközi Kísérleti Kerámia Stúdió. Kecskemét. (Katalógus)
1984 – Nemzetközi Kerámia Kísérleti Stúdió 1982–1984. Kecskemét. (Katalógus)
1999 – Keszthelyi Katalin-Laczkó Ibolya: A magyar kerámiaművészet I. Alkotók, adatok 1945–1998. Budapest, Képző- és Iparművészeti Lektorátus.
1999 – Sinkó István: A multikulturális mint taktika. Ajtai Tamás és Székács Zoltán kiállítása. Új Művészet 1999(1-2) 50.
2000 – Pogány Gábor: Magyar művészpáros Malmőben. Galéria Művészeti Magazin 2000(3)
2001 – Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, III. kötet. P–Z. Budapest, Enciklopédia Kiadó. 523.
2001 – (l. t.): Festői igazságokat tárnak elénk. Ajtai Tamás és Székács Zoltán festményei a Petró Galériában. Zalai Hírlap 2001. április 9.
2002 – Sárosdy Judit: A színek nyelvén. Székács Zoltán festőművész kiállítása. Új Művészet 2002(2)30-31.
2002 – Rados Virág: Életfa, szövegseb, aranypecsét. Székács Zoltán kiállítása a Bank Centerben. Népszabadság 2002. április 25.
2002 – Sárkány István: Székács Zoltán portré, ArtMozaik 2002(2)
2003 – Ritmus, rend a képeken. Somogyi Hírlap 2003. május 12.
2003 – Jelek a Csepel Galériában. Budapesti Nap 2003. október 10.
2004 – Dessewffy Zsuzsa: Apokrif világ. Elite Mű/kincs 2004.
2004 – P. Szabó Ernő: Zárt kert, totem életfa – Székács Zoltán művei. Magyar Nemzet 2004. június 10.
2004 – Csoma Sándor: A harmónia ikonjai az anyaszerűség bűvöletében. Elite 2004(8)
2006 – (ze): Jelekből épülő lírai absztrakt. Fejér Megyei Hírlap 2006. július 23.
2007 – Vajda Ildikó: Három generáció együtt. XIII. kerületi Hírnök 2007. június 6.
2007 – Sárkány István: Székács Zoltán festőművész. Dunatükör 2007(4-6)87-96.
2008 – Raszterek II. a Duna Galériában. XIII. Kerületi Hírnök 2008. július 1.
2008 – P. Szabó Ernő: Raszterháló és teremtő gesztus. Székács Zoltán kiállítása a budapesti Duna Galériában. Magyar Nemzet 2008. július 16.
2009 – Konx: Ünnep – világzenével. Székács Zoltán kiállítása a Ferencvárosi Pincegalériában. Ferencváros 2009. április 3.
2009 – Somogyi F. Anikó: Rendhagyó családi tárlat – zománctól a grafikáig. Magyar Hírlap 2009. június 13.
2010 – Wehner Tibor: Ironikus és fenséges, Paizs László emlékezete. ARTforum 2010.
2012 – Csepeli Művészeti Hét – Tisztelet Csepelnek. (Katalógus)
2012 – Benedek Bálint: Vidám rezervátum. Bostontól Moszkváig jön a művészvilág krémje. Zalai Hírlap 2012. június 15.
2012 – Szakolczay Lajos: A Duna napja. A Galéria 12 Egyesület kiállítása a Galéria 12 Kávézóban. Magyar Fórum 2012. augusztus 2.
2012 – -al-: Jeltáblák. Székács Zoltán kiállítása a Hegyvidék Galériában, Hegyvidék 2012(7)
2012 – Ferentzi Tünde: A festészet nagy kalandjának részese. Csepeli Hírmondó 2012.
2012 – Újbudai művészek – Székács Zoltán. KULTI 2012. november-december. 2.
2013 – Tarnóczi László: Megnyílt a tavaszi tárlat. Nógrád Megyei Hírlap 2013. május 27.
2013 – Szakolczay Lajos: Színharmonizációs kábulat. Székács Zoltán kiállítása a nagykanizsai Magyar Plakát Házban. Magyar Fórum 2013. június 13.
2014 – -jzs-: Beszédes belső szépség. Székács Zoltán a G 12 Galériában. Hegyvidék 2012(2)
2014 – Novotny Tihamér: Teremtés- és alkotás-párhuzamok. Budaházi Tibor és Székács Zoltán kiállításáról. Kortárs 2014(5)55-65.
2014 – Az arany szellemiségének keresése, és primér jelek a képen. Magyar Fórum 2014. május 22.
2014 – Szakolczay Lajos: Alkímia. Székács Zoltán kiállítása az Érdi Galériában. Magyar Fórum 2014. május 22.
2014 – (br): Társaság a lugasból. Figyelemre méltó kiállítás nyílt az alsóörsi Török házban. Napló (Veszprém) 2014. június 14.
2015 – Páros kiállítás. 168 Óra 2015. december 3.
2016 – VG: Képek és művésztárgyak. Újpesti Napló 2016. május 12.
2016 – V. M.: Székács Zoltán képei a falakon. Tolnai Népújság 2016. augusztus 8.
2016 – -wj-: Székács, a keramikusból lett festőművész. Szekszárdi Vasárnap 2016. augusztus 14.
2016 – Nagy András: Utórengések. 56 örök. Hitel 2016(12)18, 92, 111.
2016 – P. Szabó Ernő: Jelentések az első vonalból. Az Érdi Művésztelep alkotóinak tárlata. Új Művészet online 2016(12)
2017 – Ruben Balla: Konstellációk. A Matéria Művészeti Társaság kiállítása. Művészetek Háza, Veszprém, Csikász Galéria, 2017. X. 14. – XI. 30. Új Művészet 2017(11)34-35.
2019 – -szd- : Érzések, látomások, kis történetek. Hegyvidék 2019(3)
2019 – Anyag és szellem. A Matéria Művészeti Társaság 10 éves jubileumi kiállítása. Kaposvár, Vaszary Képtár. (Katalógus, bev. Géger Melinda.)
2019 – BJ: Arche, Székács Zoltántól. Az alkotások más, különleges minőséget hordoznak. Fejér Megyei Hírlap 2019. március 23.
2019 – Wehner Tibor: Székács Zoltán képei. Képírás internetes folyóirat 2019. április
2019 – Rózsa Gyula: Széphárom: Életrajzok nélkül. Új Népszabadság online 2019. július 29.
2019 – D. Udvary Ildikó: Dimenziók. A MAOE VI. tematikus kiállítása. REÖK Palota, Szeged, 2019. IX. 16. – XI. 17. Új Művészet 2019(9)48-51.
2019 – A G-12 Galéria Egyesület első 10 éve 2009–2019. Budapest.
2022 – Sinkó István: Ürességek és formák – Székács Zoltán munkáihoz. Élet és Irodalom 2022(22)