Emléktáblát kapott Angyalföldi Szabó Zoltán a kerület díszpolgára

2.07., http://onkormanyzat.mti.hu/


2019. február 6-án, 90. születésnapjához kötődően a Tomori utca 5. szám alatt emléktáblát avatott és kiállítással tisztelgett a XIII. Kerületi Önkormányzat díszpolgára emléke előtt. Az emléktábla-avató beszédet dr. Tóth József, a kerület polgármestere tartotta. A kiállítást dr. Egri Mária művészettörténész nyitotta meg, majd levetítették „Az ecset mestere” című 2005-ben készült, Angyalföldi Szabó Zoltánról szóló portréfilmet. A kiállítás hagyatéka gondozójával, a Körmendi Galériával együttműködésben valósult meg.


Avatóbeszédében a polgármester kiemelte, hogy Angyalföldi Szabó Zoltán maradandó nyomot hagyott a kerület életében. Felidézte a vele folytatott beszélgetés részleteit, mely során a festőművész gyakran emlegette gyerekkorának színhelyét, a Tripoliszt és a Tarnai rétet. Mesélt kecskepásztorságáról, kifutó fiúi munkavállalásáról. Felidézte, hogy első nagyméretű kompozícióit a szülői ház frissen meszelt falára vasalószénnel rajzolta. Eredeti, a maga útját járó művésznek jellemezte, olyan különleges embernek, akinek személyiségére a gyermekkora egész életében hatott. Nagyfokú szociális érzékenység és az összetartozás volt fő tulajdonsága, mint a Tripolisz lakóinak általában.
Szabó Zoltán Angyalföldön született 1929. február 5-én. Gyermekkorát és ifjúságát a Palotai úti kislakásos telepen, közismert nevén a Tripoliszban, szoba-konyhás, komfort nélküli lakásban töltötte. A Tomori utcai iskolában Rajkai György néptanító fedezte fel rajzkészségét. A hétgyermekes család megélhetésének biztosítása érdekében a nagyobb gyerekek (ő a második legidősebb fiú volt a családban) alkalmi munkát végeztek. Édesapja már 9-10 éves korában a Szépművészeti Múzeumba vitte, mert szabadidejében Rippl-Rónai és Munkácsy festményeit másolta.
 Szabó Zoltán fiatal korában súlyosan megbetegedett. Felépülését követően dekorátori állást vállalt az Újpesti Gyapjúszövő Gyárban. Ugyanebben az évben jelentkezett a Dési Huber István Képzőművészeti Körbe. Gráber Margit festőművész volt a mestere, akinek biztatására felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára.
 
A szakérettségit követően, 1951-ben kezdte meg tanulmányait Fónyi Géza, Barcsay Jenő és Domanovszky Endre keze alatt, a „Szabci” művésznevet Barcsay Jenő mestertől kapta. „Mind a három Mesteremnek köszönhetem, hogy az lettem, aki ma vagyok” írta önéletrajzú könyvében. Nem megfelelő magaviselete miatt egy időre abbahagyni kényszerült tanulmányait, amelyet végül 1958-ban fejezett be.
 A hatvanas évek második felében rövid ideig a Kilencek művészcsoporthoz csatlakozott, részt vett közös kiállításaikon. 1969-ben Munkácsy-díjjal értékelték művészetét, 1970-ben rendezte meg első nagy, gyűjteményes kiállítását az Ernst Múzeumban. 1976-ban a Műcsarnokban lépett önálló kiállítással a közönség elé, amelynek anyagát Kecskeméten, Szegeden, Vácon és Tallinnban is bemutatta. A Szolnoki Galériában és a győri Műcsarnokban 1977-ben rendeztek tárlatot munkáiból, ugyanebben az évben Érdemes Művész kitüntetéssel jutalmazták alkotói pályafutását. Kiállításai közül legemlékezetesebbek az 1983-ban Tihanyban, 1984-ben Németországban és 1987-ben az Ernst Múzeum rendezett bemutatkozásai voltak. Közel félszáz egyéni kiállítással többször szerepelt a XIII. kerületi galériákban is, és rendszeresen részt vett közös országos kiállításokon. A közönség elismerését, szakmai megbecsültségét bizonyítja, hogy háromszor a Szolnoki Festészeti Triennálén, 1996-ban Hódmezővásárhelyen nyert fődíjat.  
Szabó Zoltán kötődése szűkebb szülőföldjéhez sokkal szorosabb, mint pusztán a lakóhelyhez való kapcsolódás. Számára Angyalföld a valahova tartozást, a sorsközösséget jelentette. Képein a mindenki mástól való megkülönböztetésként az angyalföldi aláírást szerepeltette. Később hivatalosan is felvette az „Angyalföldi” előnevet.
 
A Tomori utca 5. szám alatti ház falán lévő Tripolisz emléktáblát 2004-ben az ő kezdeményezésére állította az önkormányzat, melyet rendszeresen megkoszorúzott. Nagy álma valósult meg, hogy 2018-tól új tér őrzi a Tripolisz nevet. Életének 85. évében, 2014. április 06-án hunyt el.
 10 köztéri műve látható, 14 gyűjteményben találhatók festményei, 13 jelentős írás jelent meg a művészről.
 A kerület 21 díszpolgárának emlékére avatott emléktáblát. Ezen kívül 20 festőművész munkássága is emléktáblán lett megörökítve: Arató István, közös emléktábla (Bánovszky Miklós, Csernus Tibor, Márffy Ödön, Perlrott-Csaba Vilmos, Tihanyi Lajos), id. Blaskó János, Duray Tibor, Duschek János, Ivan Vydarený, Jeckel Ferenc, Káplár Éva, Kassák Lajos, Mácsai István, Muray Róbert, Rába Lilla, Szántó Piroska, Szentiványi Lajos, Vörös Rozália, Würtz Ádám.  
– MTI


A cikkben szereplő művészek:

Angyalföldi Szabó Zoltán