„Csak az ember élete véges, a művészet végtelen”

9.28., zentrum.hu


Egy évvel ezelőtt került megrendezésre a Magyarországi Németek Házában a Zentrum-Programme im HdU rendezvénysorozat keretében a Kontakte – Kontraste című kiállítás és felolvasóest. A kiállítás magyarországi német művészek alkotásaiból állt, melyen az idén 85 éves Wagner János is képviseltette magát festményeivel.


A mai napig aktív művész 1936-ban látta meg a napvilágot Budapesten. Művészeti tanulmányait követően 1977-1982-ig a budapesti Kirakatrendező Iskola, 1983-1996-ig a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára volt. 1959-től 1971-ig Derkovits-ösztöndíjas, majd 2000-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt, 2004-ben pedig Munkácsy-díjat kapott. Több tanulmányúton vett részt Európában és Vietnamban is. Művei a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye mellett más neves kiállítóhelyen, illetve több magángyűjteményben is megtalálhatóak. Számos művésztársaságnak tagja, illetve a VUdAK képzőművészeti szekciójának elnöke is volt 1995-2005 között.
Wagner János 85. születésnapja alkalmából szeptember 22-én a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum) a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségével (VUdAK) együttműködve egy kiállítással és könyvbemutatóval tisztelgett a festő előtt. Az ünnepélyes eseményen – ami egyben a Zentrum-Programme im HdU sorozat kilencedik évadnyitó rendezvénye is volt -, Valentin István (hegedű) és Krauszné Hommer Zsuzsanna (zongora) működött közre, akik a művész kérésére Johann Sebastian Bach műveiből játszottak. Schuth János, a VUdAK 1. elnöke gratulált elsőként Wagner Jánosnak, és köszöntőjében hangsúlyozta, hogy nem egy életműkiállítást láthat a közönség, hanem egy válogatást – többek között – a művész legújabb műveiből.
Továbbiak: http://www.zentrum.hu/hu/2021/09/csak-az-ember-elete-veges-a-muveszet-vegtelen/


A cikkben szereplő művészek:

Wagner János