Egymás után nyíltak a kiállítások - jól sikerült a Műgyűjtők éjszakája

2007., hirado.hu/MTI


Húsz galéria és régiségkereskedés részvételével rendezték meg az ötödik Műgyűjtők éjszakáját csütörtökön Budapesten. Este hét órától egymás után nyíltak a kiállítások, egy utcai sátorban szólt a zene, egy galériában élő koncertet rendeztek, odébb kávézók, borozók csábították a vendégeket, és éjfélig nyitva voltak a kortársművészeti galériák, a műkereskedések a Falk Miksa utca elején.


Bár érezni lehetett, hogy még nyár van, a szabadságok, utazások ideje, a néhány száz műgyűjtő, műértő, érdeklődő jól érezte magát a képzőművészet, az antikvitás és a zene közegében, és olyan közönséget is vonzott az utcai forgatag, amelyik most találkozott először a kortárs galériák kínálatával.
A legnagyobb érdeklődés Martyn Ferenc (1899-1986) Magyarországon még be nem mutatott műveit kísérte. Martyn ugyanis 1926 és 1939 között Franciaországban élt és dolgozott. Hazatérését a második világháború kényszerítette ki. Festményeit, rajzait hátrahagyta a francia-spanyol Marie-Louise Rigaudiazra bízva, aki negyven éven át féltve őrizte egy Párizs-közeli kis faluban. A festő monográfusa, Hárs Éva talált rá az ifjúkori jó barátra és a képekre, negyven évvel később. Tíz nagyméretű, jelentős művészettörténeti értéket képviselő olajképpel és vöröskréta rajzzal most, a Körmendi Galériában találkozhat elsőször a nagyközönség.
Magyar és franciaországi magyar művészek grafikáiból válogat az Erdész - Makláry Fine Arts galéria Mesterrajzok kiállítása. Ebben a műfajban ez a második tárlatuk, s Makláry Kálmán elmondása szerint még három kiállításra való anyaguk van olyan mesterektől, mint Egry József, Derkovits Gyula, Aba Novák Vilmos, Scheiber Hugó, Szóbel Géza, Kolos-Vary, Bíró Antal, Beöthy-Steiner Anna, Kádár Béla, Ország Lili, Rozsda Endre.
A Múzsa Galéria a közelmúlt, a 70-es, 80-as évek festészetét, grafikáit idézi Erdély Miklós, Würtz Ádám, Frey Krisztián, Méhes László, Lakner László, Kokas Ignác, Schéner Mihály, Sváby Lajos műveivel.
A Műgyűjtők éjszakájára nyílt meg a Pintér Sonja Kortárs Galériában a groteszk szobrok mesterének, Lóránt Zsuzsannának a kiállítása, míg az Építész Galéria Csák Máté festményeit, rajzait, fotóit kínálja a látogatóknak.


A cikkben szereplő művészek:

Martyn Ferenc